2012. június 26., kedd

Cukkinifőzelék, avagy mit (t)együnk, ha nem szeretjük a tökfőzeléket

A tökfőzelék sokak nagy kedvence. Iskolai menzán olyan jól csinálták, hogy gyakorlatilag minden harmadik felnőttet, meg minden második gyereket ki lehetne üldözni a világból egy merőkanál töklotyival. Szálkás vót, ecetes, kaprot csak megmutatták neki, feltétként meg kapott pörköltszaftban úszó mócsingot. Engem nem értek komoly traumák, mert anyukám igencsak finom tökfőzeléket csinál, ezért azon kevesek egyike vagyok, aki szereti. Ebből következően én is klafa tökfőzeléket tudok alkotni, ha éppen kedvem szottyan rá.

Mivel komoly kutatómunka eredményeként se sikerült két év alatt tökgyaluhoz hozzájutnom, ezért én fagyasztott tökből csinálom, és az valahogy nem az igazi. Nem rossz, nem rossz, de még a jobb félék is néha szálkásak. No. Így jött a pótmegoldás, a cukkini. Elvégre az is tök, és nem kell néki gyalu, csak nagylyukú reszelő.

Mivel sosedenem főztem cukkiniből főzeléket, ezért Stahl Judithoz fordultam segítségért. Aztán gyorsan rosszul is lettem, mert volt ott minden: krumplihámozóval lehúzott citromhéj, meg kapribogyó, meg tejszínes-keményítős sűrítés, és hasonló nyalánkságok. Biztos nagyon fincsi, dehát én nem fogok kapribogyó után szaladgálni, krumplihámozót elvből nem tartok otthon (azér' van a több tucatnyi kisebb-nagyobb kés, hogy azokkal hámozzak, nem pedig minden ződségnek külön ketyerót tartsak).

Viszont azt átvettem a receptből, hogy kevés vajon párolom meg a cukkinit, és a jó magyar ecetes savanyítás helyett én is citromlevet használok. Aztán pediglen, hogy ez a kellemes kis főzelék ne veszítse el könnyedségét, ezért hát nem "berántom", hanem csak behabarom, ami különösebb gyakorlatot nem igényel, ezért kezdőknek is ajánlom.

Cukkinit nem mérik aranyárban, zöldséges néni 300 Ft-ért veszteget egy kilót. Annyit tegyünk meg a kedvemért, hogy ha kapribogyót nem is, nyár lévén, friss kaprot igenis hajtsunk fel. Szerintem a sarki zöldséges biztos fog tartani pár kókadt csokorral, ami viszont nem von le az élvezeti értékéből.

Aztán ha bejött a cukkini, akkor esetleg veselkedjünk neki a töknek is, hátha a magunk főzte főzeléket nem fogjuk annyira utálni. Sőt.

Akkor hát:

Cukkinifőzelék

Hozzávalók:

1 kg cukkini, ez kb. négy közepes méretű darabot jelent (könyörgöm, zöldségesnél vagy piacon vegyük, és ne a teszkóban. Lécci. Kaporra ugyanez vonatkozik, kivéve a szárítottat.)
2 csomag friss kapor - ha végképp nem kapunk, akkor használjunk 2-3 teáskanál szárított kaprot (Árulnak ebből fagyasztott verziót is, de az annyira drága, hogy ha már frisset nem kapunk, jobb és olcsóbb a bezacskózott.)
5 dkg vaj, vagy margarin
1 teáskanál só
frissen őrölt bors
3 dl tejföl
2 csapott evőkanál liszt (egészségtudatosaknak: teljes kiőrlésű liszt)
1 citrom, főleg a leve (aki a másfél literes, sárga műanyag flakonosat merészeli használni, azt megkergetem a sodrófával. Vegyünk egy citromot. Még a héját se kell lekaparni.)

Elkészítés:

1. Előbányásszuk a nylonzacskóból a cukkinit, és alaposan megmossuk. Kimérünk öt deka vajat vagy margarint, a kaprot folyó víz alatt leöblögetjük. Keresünk egy közepes méretű fazekat is, lehetőleg olyat, aminek megvan még a fedője. Márha egyáltalán van neki.


A cukkinit reszelni kell, de míg reszelünk, addig hadd olvadozzon a vaj. Lábasba tesszük, és takarékon (3 v. 4) odatesszük a vajunkat. Békén hagyjuk, olvadozik ő magának vígan. Ha felolvadt, és nagy sistergést hallanánk, akkor cukkinitől maszatos mancsokkal levesszük a platnyiról a fazekat, és elzárjuk alatta a meleget.


Cukkiniről levágjuk a végeket. Jó hír, hogy pucolni nem kell, mehet bele héjastól a főzelékbe.
A reszelés: kellemes, szórakoztató munka. Cukkini ugyanis nagy vidáman fog szerteszét repdesni, hogy reszelékben ússzon az egész konyhapult, klassz disznóól lesz a reszelő, mi és a környékünk. Nagylyukú reszelővel dolgozzunk, körmünk épségére ügyeljünk. Ujjaink egyéb részeire is, hús ugyanis nem szükségeltetik a főzelékbe. A lereszelt cukkini megnöveli térfogatát, de ne aggódjunk, főzés közben prímán összeesik, ezért nem kell a nagyobbik ökörsütő fazékban olvasztani a vajat.


2. Ha a vaj felolvadt a fazékban, akkor beleborogatjuk a cukkini-reszeléket. Pontosan célozzunk, és ne mellé, lehetőleg a teljes mennyiséget juttassuk el a fazékba. Ha sikerült abszolválni a feladatot, akkor megsózzuk, és tekerünk rá frissen őrölt borsot.


Sózás-borsozás után alaposan elkeverjük a cukkinit az alatta elhelyezkedő vajjal. Már ilyen rövid melegítés után is látszik, hogy összeesik, egyre kevesebb helyett foglalva el a fazékban. Sózás következtében levet is fog engedni, ezért fölösleges vízzel felönteni. Így legalább kellemesen sűrű lesz a végén a főzelék, és nem kell extra trükköket bevetni. (Én főzelék-főzésnél kénytelen vagyok állandóan szárazon tartani a puskaport és az étkezési keményítőt. Ami igazán klassz, mert ami aznap kellemesen sűrű, az másnapra a hűtőben egy darab zselévé áll össze, követelve víz aláöntését melegítés közben.)  Mivel a cukkinit saját levében pároljuk puhára, azért ne maximum fokozaton végezzük ezt a műveletet, hacsak nem akarjuk hirtelen ropogósra és setétbarnára pirítani a cukkinireszeléket. De miért is akarnánk?


A cukkinit lefedjük, és mérsékelt (5) fokozaton, vagy ha nagyon rotyogna, akkor takarékon (3 v. 4) magára hagyjuk. 15-20 perc alatt garantáltan megpuhul. Macerálni nem kell, de azért időnként keverjük át, és ha nagyon duhajul bugyborékolna, akkor szíveskedjünk alatta kicsit mérsékelni a hőt.

Aki szárított kaprot használ, az most morzsolja bele a főzelékébe, és ne a végén. Egyrészt: ha együtt főnek meg, akkor finomabb lesz az étel, másrészt: meg is puhul kissé a szárított fűszer is.

3. Amíg a cukkini puhul magának, addig elkészítjük a habarást, és felaprítjuk a kaprot.

A friss kaprot majd a végén adjuk hozzá, mert általában a friss zöldfűszereket nem kell agyonig főzni, mert minek is? Ízük így is prímán érvényesülni fog. (Kevés bánatosabb látvány van, mint színűk elvesztéséig agyonfőzött zöldfűszerek, pl. húslevesben két órán át gyöngyözve rotyogtatott petrezselyem-csokor. Brrrr.)

Szóval: fogjuk a két csomag leöblögetett kaprot, és előkeresünk egy méretes vágódeszkát. Lehetőleg olyat, amit zöldségek aprítására használunk. Kereshetünk kisebbet is, de akkor vért fogunk izzadni amiatt, hogy úgy vagdossuk mikro-méretűre azt a szerencsétlen kaprot, hogy ezt a folyamatot nagyjából a vágódeszkán végezzük, és ne mellette-körülötte. Aztán ha jót akarunk magunknak, akkor előbányászunk egy olyan éles kést, aminek elég nagyméretű a pengéje. Nekieshetünk kiskéssel is, de akkor előbb fogunk kapor-pürét alkotni, mint szegényt apróra vágni.

Levágjuk a kaprok vastag szárát, csak a "lombos" részre van szükségünk.


Aztán a nagykéssel elkezdjük az aprítást: keresztben kezdjük a vagdosást, aztán átlósan, és ezt többször megismételjük. Tegyük meg azt is, hogy a kés hegyét a deszkán tartva, kicsit "hintáztatva" a kés élét, jól megdolgozzuk a kaprot. Igyekezzünk minél apróbb, de még felismerhető darabokra metélni: mert mint már mondottam volt, nem cél a kapor-püré, de attól is kevés kétségbeejtőbb látvány van, mikor hanyag munka eredményeként lepedőnyi kapordarabok, sőt egész kapor-szálak bukkannak fel a főzelékben.


4. A felaprított kaprot félretesszük, hadd várjon a sorára, és közben elkészítjük a habarást. Ami igazából bonyolult dolog: összekeverjük a három deci tejfölt a két evőkanál liszttel. Szerintem nem sok ember van, akinek ez ne menne. :)

Okos szakácskönyvem szerint össze kell keverni a lisztet kevés hideg vízzel, aztán meg a tejföllel (tejszínnel), aztán hőkiegyenlítést kell alkalmazni, egészet simára keverni, majd pediglen szűrőn át a kis lángon fővő ételhez kell adni. 2-3 perc kevergetve forralás, és kész is a klassz habarás. No.

Hát ez az, amit én nem csinálok így. Mert minek. Aki akarja, keverje vízzel, és folyassa szűrőn, de ennek szerintem főleg ott van értelme, ahol sok lében fő meg a zöldség a főzelékhez (pl. krumpli vagy zöldbab). De nekem még nem lett csomós egyik sem. Biztos jól hőkiegyenlítek.

Mármost, jelen esetre visszatérve. Habarjunk.

Először is kimérünk egy szimpatikus mérőkancsóban 3 deci tejfölt.


Másodszor: beleszórunk két csapott evőkanál lisztet.


Harmadszor: alaposan elkeverjük. Nagyon alaposan. Teljesen homogén masszára törekedjünk, ne bukkanjanak fel a tejfölben öklömnyi liszt-göbök.


5. Amíg ezekkel elvoltunk, elviekben megpuhult a cukkini. Fedőt felemel, és csekkol. Ha ránézésre jónak tűnik, akkor kóstoljuk is meg. Ha már nem ropog, akkor jó lesz. Ne főzzük ripityára,  maradjon szegény cukkini a felismerhetőség határain belül.


Folytatjuk a habarás hőkiegyenlítés részével. A léből, amit a cukkini párolódás közben eresztett, belemerünk a lisztes tejfölbe 4-5 evőkanállal. Ha több levet eresztett a zöldség, akkor nyugodtan merjünk bele többet. A hőkiegyenlítés miatt fontos. Tényleg.


Ha belemertük, akkor keverjük el ezt is alaposan. Azért hőkiegyenlítés, mert a forró lé kissé felmelegíti a tejfölt, közelebb hozza a hőmérsékletét a platnyin forrásközelben rotyogó ételéhez, ennek következtében összeöntéskor elviekben nem csapja szanaszéjjel a tejfölünket kicsike és fakanállal levadászhatatlan  gombócokra (okos szakácskönyv szaknyelve szerint: a forró étel a hideg habarást összekapja).

Keverést követően hozzáönthetjük a felturbózott tejfölt a puha cukkinihez.


Tessék-lássék elkeverjük, aztán utánazúdítjuk a felaprított kaprot.


Most már alaposan elkeverjük. Feljebb vesszük a fokozatot a tűzhelyen és 2-3 percig kevergetve rotyogtatjuk a főzeléket. Óvatosan, mert nagyon köpköd. Mivel saját levében főztük puhára a cukkinit, ezért mindenféleképpen sűrű lesz a főzelék. Szóval nem kell megijedni, hogy nem sűrűsödik az istennek se. Ezért marha jó ez kezdőknek. Garantált sikerélmény. Igazából meg is vagyunk, már csak némi sózás-borsozás jöhet, amennyiben szükséges igazítani az ízeken. Ha elkevertük, beforraltuk, akkor el is zárhatjuk a tűzhelyet, mert az utánaízesítéshez már nem lesz szükségünk se melegítésre, se forralásra.


Utolsó lépésként fogjuk a citromot, kettévágjuk, és csavarintunk 2-3 adagot a főzelékbe. Minden csavarintás után kóstolgassuk meg, hogy jó-e, nehogy a lelkes citromozásba olyan savanyú legyen, hogy összehúzza a szánkat. Tudjuk, csak pikánsra. Azér' a nagy igyekezetben magokat lehetőleg mellőzzük a főzelékből.


Ezzel meg is volnánk. Munkálkodásunk eredményét az alábbiakban foglalnám össze.


Igazi kis rusztikus főzelék, egyszerű, de mégsem a szokásos. És ami nálam a garantált sikerélmény: gyermekem - aki mostanság néha finnyáskodik - pár perc alatt zokszó nélkül, kaprostúl-citromostúl egy az egyben eltüntette a bendőjében.

Elég laktatós, ezért ezt én négy szűkebb, vagy három normál adagnak mondanám. Feltéttől is függ. Meg egyesek bélkapacitásától. Meg attól is, hogy eszünk-e előtte levest. Lője be mindenki magának a gyakorlatban.

Feltét: kemény tojás, tükörtojás, fasírt, de szerintem a pörköltet mellőzzük jelen esetben.




 


2012. június 25., hétfő

Hamis spagetti carbonara, avagy mit nem ettek az olasz szénégetők

Van ugye a Carbonara, amiről mindenki tudja, hogy az a tészta, szénégető módra. És amit szerintem az olasz szénégetők nem cipeltek magukkal, az biza a tejszín. Mert ugye, mi kell a klasszikus carbonara spagettihez: húsos, füstölt szalonna, valamilyen kemény sajt (pecorino vagy parmezán), tojás, fokhagyma, só, bors, és no ugye a spagetti. Végigolvastam több tucatnyi receptet, és mindegyik írta a tejszínt, volt amelyik tejet is, Jamie Oliver pedig egyenesen habtejszínt. Ezt ott akkor nem tudtam eldönteni, hogy a fordító cseszte-e el, vagy Jamie viccel. Mindegy is. Biztos tud valamit a habtejszín, amit én nem. Talán egyszer majd meghomályosodom ezügyben is.

A fentebb jelzett hozzávalóknak ugyanis nem feltétlenül kell a hűtőszekrény. Amit gondolom az olasz szénégetők szintén nem cepeltek magukkal. Nekem viszont megint hányódott egy kis maradék ez-az a hűtőmben, jelen esetben kolozsvári szalonna, de halványlila segédfogalmam se volt róla, hogy mit rittyentsek belőle. És akkor segítségemre sietett a lakótelepi szupermarket értékcsökkentett árukat kínáló hűtőrésze. Tudjuk, a közeli lejáratú tejtermékeket ide szórják ki 25-50 %-kal csökkentett áron, hogy vigye el a hülye vevő (én) valamennyi pénzért, mint hogy ők dobják ki a kukába. Ingyér. Szóval bekukkantottam oda, és mi vigyorgott rám lelkesen: biza, két deci tejszín. Tésztát mindig tartok otthon, ezért aztán nekiállt kattogni az agyam, és bevillant, hogy én csinálok valami tejszínes-tésztás őrületet, aztán lesz, ami lesz. Sikerült ugyanott keményebb sajtot vadásznom, és szerzeményeimmel boldogan vonultam haza, hogy micsoda gazdaságos háziasszony vagyok én. Kőből főzők levest. Vagy spagettit, kinek hogy tetszik.

És akkor kanyarodjunk kicsit vissza a szénégetőkhöz, hogy miért tejszín, ha az elvileg nem is kell bele? Azért, mert ha az eredetit csinálom (azaz a tojás vonja be krémesen a spagettit), akkor nem lehet megmelegíteni, mert ami aznap Carbonara, az másnap rántottás spagetti. Én meg tudtam, hogy egyszer biztos meg kell melegítenem a tésztát, úgyhogy jelen esetben tojás szóba sem jöhet. Ha pedig már lecseréltem egy-két hozzávalót, akkor hangzatosan el is kereszteltem a remekművem hamis carbonara spagettinek.

Pár szóban rögeszmézek még a sajtról: akit tud (burzsuj, vagy árulnak a környékén) az parmezánt, pecorinót, vagy mindkettőt tegyen bele. Nem kell sok belőlük, mert elég intenzív ízűek. Trappista, meg pizza feltét néven árult izé, eszünkbe se jusson, mert annak letöröm a derekát, vagy kupánvágom a redőnyhúzóval. Nálunk a lakótelepi szupermarketben csak az előrereszelt-előrecsomagolt parmezánnak álcázott vackerájt árulják horror áron, úgyhogy más megoldások után kellett néznem. A sajtos pultban kerestem olyan sajtot, ami lehetőleg kemény, de legalább félkemény: ne legyünk szégyenlősek, tapogassuk őket végig, persze csak akkor, ha celofánba vannak bugyolálva. Ne olyat vegyünk, ami köménymaggal, snidlinggel, meg hasonló nyalánkságokkal van ízesítve. Sima, egyszerű, semmi faxni sajtra van szükségünk. Bevallom, én a nagy taperolásban, félkemény, fokhagymás sajtra bukkantam, és nem is eresztettem ki a kezeim közül. (Mivel az ételt fokhagymával kell ízesíteni, arra gondoltam, hogy ennyi még belefér, nem fogja tönkretenni az én klassz kis tésztám ízét.) És miért a jó sajt? Mert bele kell olvadnia a tejszínbe, és a trappista nem fog. Empírikus tapasztalat. Kár kísérletezni vele, inkább vegyünk kicsit drágábbat, hogy selymesen sima mártással dicsekedhessünk. Már ha van kinek.

Az elkészítés nem bonyolult, a végeredmény pedig egy szívet-gyomrot melengető, koleszterinszintet megemelő, egyszerűen nagyszerű tésztás fogás. Elfogult vagyok, ugyanis az "igazi" carbonara az egyik kedvencem. De ez a hamis se lett rossz.

Akkor hát:

Hamis spagetti carbonara

Hozzávalók:

5-10 dkg füstölt, húsos szalonna (leginkább kolozsvári, aki autentikus akar lenni az hajtson fel pancettát). Amit semmi esetre sem ajánlok: szeletelt baconszalonna. Drága, és ki akar nejlonzacskóban érlelt "szalonna-szalonnát" enni? Na ugye. A szalonna mennyiségét mindenki igazítsa ízléséhez és koleszterinszintjéhez.
5 dkg kemény sajt (parmezán, pecorino, ezek hiányában valamilyen ízesítetlen, keményebb sajtféle)
2 gerezd fokhagyma (finnyásaknak elég egy is)
1 evőkanál vaj vagy margarin (kb. 3 dkg)
2 deci tejszín (főző, és nem hab) - az már mindegy, hogy milyen zsírtartalmú, az alacsonyabb, kissé folyósabb tejszínt klasszul fel fogja dúsítani a sajt
só (kevés)
frissen őrölt bors (sok!)
25 dkg tészta: spagetti, makaróni, penne, szarvacska, mindegy, csak lukas legyen a közepe :)

a tészta főzővizéhez:
1 teáskanál só
1 evőkanál olaj

Elkészítés: 

1. Kezdet kezdetének, meg a spagettinek felteszünk 2-2,5 liter vizet forrni. Amíg a víz felforr, és benne a tészta megfő, addig meg is leszünk a mártással. Aki tetű lassúnak érzi magát, az kicsit készüljön elő, mielőtt felteszi forrni a vizet: reszelje le a sajtot, csíkozza fel vékonyan a szalonnát, és pucolja meg a fokhagymát.

Első lépésként keressünk elő egy 24 vagy 26 centi átmérőjű teflonserpenyőt, és pottyintsunk bele egy evőkanál vajat (csórók és egészségtudatosak margarint). Durrantsunk oda a platnyinak közepesnél kicsit magasabb fokozaton (6 v. 7), hadd olvadozzon a vaj, amíg mi a szalonnával foglalatoskodunk.

Lassúak és villámkezűek második lépésként vegyék elő a szalonnájukat, vágódeszkájukat és késüket. Veselkedjenek neki, és csíkozzák fel kellemes, vékonyabb csíkokra. Vagy ahogy sikerül. Akinek kicsit nagyobb lesz, vagy nem egységes, az majd rámondja, hogy rusztikus. Meg hand-made. Hand-made by kétbalkéz.


Mire végére jutunk a szeletelésnek, addigra a vaj is felolvadt, borogassuk bele a szalonnát a forró serpenyőbe (egyes nagymamák szerint seprenyőbe), és vad sercegtetés közepette süssük pörcösre. Tudjuk: opálosan áttetsző, majd kissé megfehéredik, végül a fehéres részek átváltanak aranybarnába. Aki a feketéig jutott, az elcseszte, kezdje az egészet elölről, annyi könnyebbséggel, hogy vizet már nem kell forralnia. Ellenben a serpenyőt lehet mosogatnia. (És még örülhet, ha nem kell henteshez szaladgálnia extra szalonnákért.)


2. Ha a szalonnát pörcösre pirítottuk, akkor fogjuk a fokhagymagerezdjeinket, megpucoljuk őket, és belezúzzuk őket a serpenyőbe.

Aki nem jól felszerelt háztartás, és nincsen néki fokhagymaprése, az az alábbi két könnyeztető és igen büdös megoldás közül választhat.

Ad 1.: mocskos meló: fog egy aprólyukú reszelőt, és körmeire vigyázva belereszelgeti a serpenyőbe a gerezdeket. (Ehhez célszerű lehúzni a forró platnyiról a serpenyőt, mert mire körmünkig jutunk a nagy reszelgetésben, addig a fokhagyma eleje igen vidáman keserűre ég.)
Ad 2.: ócska meló: fogjuk a vágódeszkát és a nagyobbik késünket, és igen apróra vagdaljuk a fokhagymát nagy fogadkozások közepette, hogy legközelebb veszünk a teszkóban egy prést, és franc abba, aki ezt az egészet kitalálta, legközelebb eszünk ebédre parizeres szendvicset trappista sajttal.

Akármelyik módszert választottuk is, kezünk még két nap múlva is enyhe, de határozott fokhagymaszagot fog árasztani. Óóóóó, természet anyánk klassz kis tréfája. :)

Ha megzúztuk/lereszeltük/apróra vágtuk/kikáromkodtuk magunkat, és a hagymát eljuttattuk a serpenyőbe, akkor lehúzzuk a tűzről az egészet, és elkeverjük. Elég neki annyi, hogy megérezzük a fokhagyma illatát. Ha nem éreznénk, akkor tegyük vissza takarék fokozaton a serpenyőt, és lájtosan kevergessük meg. Ha most sem érezzük, keressünk fel egy fül-orr-gégészt diagnózis céljából.


3. Fogjuk mind a két deci tejszínt, és belezúdítjuk a serpenyőbe. A szalonnazsír gyönyörűen "felúszik" a tejszín tetejére, de ne ijedjünk meg. Mire végzünk a mártással, nyoma sem lesz neki. Közepes fokozaton megmelegítjük a tejszínt, de még ne forraljuk fel. Annyira legyen meleg, hogy a sajt könnyen elolvadjon benne.


4. Fogjuk a sajtunkat. Kicsomagoljuk a celofánból/papírból, és előkeressük a nagylyukú reszelőt. Akinek csak kicsilyukú van, az se essen kétségbe, a célnak az is megfelel. Ha nincs semmiféle reszelőnk, mert pángalaktikusan alulfelszerelt háztartás vagyunk, akkor ismételten következik az ócska meló: sajt késsel történő felaprítása. Minél kisebbre, hogy könnyen olvadjon.

Szóval kicsomiztuk (nem vicc, volt olyan főzős műsor, ahol bizonyos ételeken véletlenül rajta maradt a celofán), lereszeljük, és ha elég melegnek ítéljük a tejszínt, akkor belehintjük.



Közepes fokozaton, folyamatos kevergetés mellett felolvasztjuk a sajtot, sózzuk (enyhén), borsozzuk (kicsit erőteljesebben), és ha már homogén az egész mártás, akkor felcsavarjuk (a volumét), és egyet-kettőt rottyantunk a szószon. Tudjuk: mondja, hogy "blubb", és azzal készen is vagyunk. Igyekezzünk olyan állagra törekedni, hogy bevonja szépen a fakanál hátát, és ne levesként csurogjon le róla. Ha kicsit hígabbra sikerült a tésztaszósz, akkor folyamatos kevergetés mellet kicsit többet forraljuk, hogy kellőképpen besűrűsödjön. Ha mindezzel megvagyunk, akkor próbálkozunk egy kóstolással (áháhááá, foh-hóóó!), és némi bors meg só segítségével igazítunk az ízeken, amennyiben szükséges.

Ha jól kevergettük, és nem égettük le, akkor ezt kell találnunk a serpenyőben.


5. Az egész szószosdi nem fog 20-25 percnél tovább tartani, ennyi idő alatt bőven felforr a víz a tésztának, és a spagetti is megfő (8-12 perc, amennyit a csomagolás ír, mi meg kóstolás alapján megfelelőnek gondolunk). A tésztát lecsöpögtetjük úgy nagyjából, és beleborogatjuk a serpenyőbe.


Alaposan összeforgatjuk, hogy a tejszínes-szalonnás szósz mindenütt bevonja a spagettinket, és azon frissiben-melegében feltálaljuk. Ne elmélkedjünk fölötte, mert ahogy hűl az egész, úgy lesz egyre ocsmányabb a tejszín, a tészta ugyanis gyönyörűen beszívja, és gyakorlatilag nem marad a szószból semmi.


Nem egy nagy vásziszdász, de valahogy otthonos érzése támad tőle az embernek. Különös tekintettel arra, hogy evés közben vidáman lehet szürcsölgetni, és képtelenség szépen enni. Ne merészeljük késsel-villával, redukáljuk az evőeszközt egy szál villára, arra csavargassuk fel a spagettiket. (Amiket remélem nem törtünk kettébe főzés előtt, aki mégis megtette az én töröm kettébe derekánál.)

Ebből a mennyiségből két bőséges adag lesz, vagy három szűk. De hallgassunk rám, és inkább együnk belőle nagyon sokat. :) Azon frissiben fogyasszuk, mert bár ezt a verziót meg lehet melegíteni, akkor valahogy már nem lesz az igazi.

Ha nagyon nagyvilágiak akarunk lenni, akkor díszítsük meg a tányérokba szedett adagokat néhány parmezánforgáccsal, vagy készítsünk ki vendégeinknek egy kisebb adag frissen reszelt parmezán sajtot, amiből mindenki kedvére szedhet. Ha nincs ilyenünk, akkor hanyagoljuk, hogy bármit is tegyünk a tetejére (jó magyar szokás szerint jó sok reszelt trappistát, ne adj isten kecsöpöt majonézzel). Jó lesz az magában is. Mint ahogy én is ettem.









2012. június 13., szerda

Cseresznyeleves, avagy a nyár igézete

Imádom a nyarat. De ki nem? Ugyebár. Mert nyáron aztán lehet tobzódni hol ebben, hol abban, de leginkább a gyümölcslevesekben. Minden hétre jut egy nálunk. Gyakorlatilag minden fellelhető és zöldséges nénitől,  vagy nagymami kertjéből beszerezhető gyümölcsből főztem tavaly levest. (Arról most nem nyitok értekezést, hogy mindezekből sütöttem is egy kis ezt-azt, meg beledaráltuk őket mindenféle turmixokba is.)

Most a cseresznye volt soron, sütöttem belőle pitét, meg főztem belőle egy bázi nagy adag levest. Leveske bonyolultnak nem mondható, és főzés során jelentős transzformáción megy keresztül. Sajna egy ponton kissé ocsmonda látványt fog nyújtani. A fazék is. Ne ijedjünk meg. Se a végeredmény ízét, se a kinézetét nem fogja befolyásolni. Aztán ha vendégeknek akarjuk feltálalni, akkor legfeljebb áttöltjük déditől örökölt porcelán leveses vájdlingba, vagy egy tiszta fazékba.

Kezdők is bátran kipróbálhatják, mert konkrétan elronthatatlan. A gyümölcs ha véletlenül nyers marad, nem okoz ételmérgezést, fűszerezés egyéb hiányosságait pedig jótékonyan el lehet fedni egy-két-sok kanál kristálycukorral. Nem kell hozzá se rántás, se habarás, csak egy kis kutyulás. Cseresznyemagozzással pedig ne gyötörjük magunkat, mert 75-80 dkg cserit kimagozni konkrétan önkielégítés. Teszünk egy kistányért az asztalra, és mindenki köpködje oda magának a magokat. Fültövön is lehet lőni asztalszomszédot a cseresznyemaggal, és aki talál, azé a megtiszteltetés, hogy elmosogathat ebéd után.


Cseresznyeleves

Hozzávalók:

75-80 dkg cseresznye, lehetőleg zöldséges nénitől, vagy valakinek a kertjéből (ezt oldjuk meg magunk, tippeket nem adok) :), fagyasztottat felejtsük el, konzervről nem is ejtünk szót.
1 teáskanál őrölt fahéj
4-5 db szegfűszeg
3-5 evőkanál cukor (cseresznye édessége nagyban befolyásolja a végeredményt, úgyhogy óvatosan cukrozzunk)
1 csomag vaníliás cukor (elhagyható)
1 kávéskanál vanília aroma (elhagyható)
2 deci natúr joghurt (van aki tejfölözik, de az macerás, és nekem mindig darabos marad. Jó öreg joghurt egészséges, nem kell forralni, és megfelelő technikákat alkalmazva selymesen sima lesz leveskénk.)

Elkészítés:

1. Cseresznyét kiborítjuk zacsiból, bele egy szimpatikus szűrőbe és úgyahogy leöblögetjük. (Elég tessék-lássék, mert még vesznek fürdőt a cserik.) Ezután kezdetét veszi az igazán szórakoztató munka: szemek leszárazása, majd kukacos/kukacosnak látszó/rohadt/penészes szemek eltávolítása, és kukába juttatása. 


Ha ezzel megvagyunk, akkor keresünk egy megfelelő méretű műanyag tálat, és beleborogatjuk a szár nélküli cseresznyéket. Felöntjük friss, hideg vízzel, és elfelejtkezünk róla. A cseresznye nem bab, tehát nem kell neki egész éjszaka ázni. Nagyjából egy óra után azért jusson eszünkbe, és vessünk rá egy pillantást. Áztatás következtében az alattomosan megbújó kukacok is előmásznak, otthagyva kényelmes cseresznyeszállásukat. Borítsuk ki az egészet újból a szűrőbe, és mossuk át alaposan. Ezen művelet abban segít, hogy nagyjából kukactalan cseriből főzzünk levest.


2. Keressünk egy kellemes méretű fazekat, lehetőleg akkorát, amibe 3-3,5 liter víz belefér.  (Azért ekkorát, mert a cseresznyék elég sok helyet foglalnak, és töltünk még rá vizet és joghurtot is.) Fazék aljában elhelyezzük a mosott cseresznyét, és kezünk ügyébe készítjük a fűszereket. Két-három szemet fazékból kiveszünk, megesszük, és közben elábrándozunk arról, hogy milyen klafa kis levest fogunk mi mindjárt főzni. Mindjárt, csak még eszünk két szemet. Mmmmm.


Fogunk egy szimpatikus mérőkancsót, és felöntjük a cseresznyét másfél liter vízzel. Mérőkancsó: vegyünk egyet. Jó, ha van. Van, mikor elég a szemmérték (ellepi, meg ujjnyira ellepi, meg egy csésze/bögre/pohár/pár evőkanál), de vannak helyzetek, amikor azért decire pontosan kell adagolni a folyadékot. Én mindent vadul mérek digitális mérlegen, meg mérőpohárral és nemcsak szírem-szórom vadul a tálba a motyót, ahogy egyes mesterszakácsok teszik. Na. Ennyit a mérőpohár/kancsó szükségességéről.

3. Vízzel felöntött cseresznyét megfűszerezzük a fahéjjal, és a szegfűszeggel, aztán odadurrantunk a tűzhelynek. Kezdjük a főzést nyugodtan kicsit magasabb fokozaton (7 vagy 8), nem sok minden van a levesben, ami odakozmálhat. Jelen fázisban a fahéj még normálisan viselkedik, később fordul igazán duhajra a téma.



Ha a leveskénk kissé megmelegedett, de még nem forr, adjunk hozzá három evőkanál cukrot. (Többet még ne, a végén ízesítsünk utána, ha nagyon muszáj.) Ha szeretnénk, akkor itt tegyük hozzá a vaníliás cukrot és az aromát. Ezután kezdetét veszi az igazán ocsmány munka. Fel kell forralni az egyenlőre csak meleg leveskénket. Hát forraljuk. Magasabb fokozatra kapcsolunk, hadd dolgozzon a fahéj. Ha felforrt, akkor pár percig forrásban tartjuk a levest, hogy a cseresznye megpuhuljon, és a fahéj meg klasszul odaragadjon a fazék oldalára.


Cseresznye érettségétől függ, hogy mennyi ideig szükséges forralni. Ha elkezdenének nagyon repedni a szemek, akkor jó lesz. Ha nem akarnak repedni, akkor várjuk meg, míg kissé elvesztik a színüket, és halvány rózsaszínesek lesznek. Ha valaki nem szereti szétfőzni, akkor elég neki 1-2 perc forralás is. Ízlés dolga.  Én most rózsaszínre vettem a figurát. A forralás következtében a víz enyhén szirupszerű lesz, és a kezdeti zavarosság is eltűnik. Próbáljuk ezt a fokozatot elérni. Ez utóbbi úgy ellenőrizhetjük, hogy egy kanalat belemerítünk, és kifolyatjuk belőle a félkész levest. Ha ügyesek voltunk, akkor víznél kicsit sűrűbb, rózsaszínesen áttetsző lé folyik ki a kanalunkból. Most végezzünk ellenőrző kóstolást, de vigyázat, nagyon forró a leves. Akinek nem azbesztbevonatú a nyelve és torka, fújdolgálja meg kissé. Ha kell, akkor  még adjunk  hozzá 1-2 evőkanál cukrot.


4. A félkész levest levesszük a tűzhelyről, és hagyjuk hűlni. A kihűtést kétféleképpen oldhatjuk meg: a) egyszerűen órákig békén hagyjuk, és ha kellőképpen kihűlt az egész, akkor beköltöztetjük a hűtőbe. Ezen megoldás akkor jó, ha a levest csak másnap akarjuk befejezni és feltálalni, mert akkor egész éjjel ücsöröghet a hűtőben. A b) verzió csak két-három órát igényel: belehelyezzük a fazekat a mosogatóba, és teleengedjük a mosogatót hideg vízzel. Ultrabénák előbb engedjék, aztán helyezzék, mert ők garantáltan telefröcskölik vízzel a mosogató környékét, a levest, és a padlót. Talán jut nekik egy kevés a mosogatóba is. Ha a víz megmelegszik, akkor leeresztjük, és újratöltjük. Két ismétlés elég szokott lenni ahhoz, hogy a fazék kihűljön annyira, hogy be lehessen költöztetni a hűtőbe. Igyekezzünk a levest hidegre tenni, mert így tudjuk a joghurtot gond és csomók, meg dirib-darabok nélkül belekeverni.

5. Kimérünk 2 deci natúr joghurtot. Aki akar az tejfölözzön, de azt bele kell forralni a levesbe, és újból ki kell hűteni az egész hóbelevancot. Joghurt nem igényel extra összeforralásokat. Szóval: kimérjük.

Magunk mellé készítjük a HIDEG levest, és belemerünk egy merőkanállal (mások szerint: szedőkanállal) a levéből.


Jól elkeverjük, és még adagolunk hozzá 3-4 merőkanállal, amennyi a pohárba/kancsóba/egyéb alkalmatosságba belefér. Ezt is alaposan elkeverjük, igyekezzünk minél homogénebb masszát gyártani.


Fogjuk a kellemesen rózsaszín szmötyinket, és belezúdítjuk a kihűtött levesünkbe. Megfelelő eszközzel, ami kinek a fakanál, kinek a kézi habverő, elkutyuljuk az egészet. Igyekezzünk nem ripityára aprítani a cseresznyéket, ha már szeretgetve főzögettük-hűtögettük őket.

ELŐTTE
UTÁNA

Meg is volnánk. Rózsaszín leányálom fog visszanézni a fazékból. Fazekat meg külön öröm lesz lecsutakolni. Tényleg.

Behűtve tálaljuk, mert hidegen a legjobb. Főleg, ha odakint 30 fok van. Négy bőséges adag lesz belőle, de ha olyanunk van, ne szégyelljünk két tányérral enni belőle. :) Nyári ebédek vagy vacsorák klassz bevezetője.

Akinél ez a szofisztikáltság csimborasszója, az óvatosan rakosgáljon néhány tejszínhabpamacsot a levesébe.





2012. június 6., szerda

Túrógombóc, avagy mit ne süssünk sütőben

Közkívánatra fellebbentem a fátylat, megosztom a titkot, eloszlatom a setétséget túrógombóc ügyben. Mert amúgy ez egy végtelenül egyszerű, végeredményt tekintve pedig egyszerűen nagyszerű kis őrület. Természetesen ezt is anyukámtól tanultam, és még soha, de soha nem sikerült elrontanom. Könnyen beszélek: gyakorlatilag huszonhároméves korom óta főzöm. (Most ne tessék utánaszámolni, hogy az mikor is volt. Tegnap. :)) 

Szóval: elsőre se rontottam el, másodszorra se, és még soha se. Ellenben a mindmegette.hu olvasóközönségével. Ott egyszer régen - nagyon régen :) - rákerestem arra, hogy túrógombóc, és kiköpött  vagy 52 receptet. (Azóta biztos több lett.) És az összes kommentben mindenki arról sopánkodott, hogy a túrógombóc az jáááááááj, az milyen nehezen elkészíthető eledel, mert a) szétfő, b) kőkemény lesz, c) nemhogy szétfő, hanem gyakorlatilag atomjaira hullik, vagy d) nem lesz rezgősen puha. És még nem ez volt a legjobb, hanem jöttek a jobbnál jobb ötletek, meg a tuti tippek. Nekem két nagy kedvencem volt: az egyik szerint sütőben kell sütni, a másik a hatvanhat féle hozzávalót  javasolta összegyurmázni, majd egy egész éjszakán át a hűtőben hagyni, hogy összeérjen, és akkor másnap tuti kis ebédet lehet belőle rittyenteni.  Volt ott aztán tojásfehérje habbá verése, annak túróba beleforgatása (kezdők réme, garantáltan összetörik), kész gombócok hűtőfürdetése, és egyéb nyalánkságok. Egyebekben a hozzávalók széles skálája között a tejszíntől a krumpliig a tejföltől a ricottáig mindenfélével találkoztam, és időnként - bevallom - fetrengtem a röhögéstől. És ami legmeglepőbb volt számomra, pont az egész éjszaka-hűtőben-dermesztem-szegény-túrót volt a bénák nagy kedvence, maga az orákulum. Jáááj, anyám.

Még az első munkahelyemen sokszor vittem ezt ebédre, és kolleganőm, Niki belekukkantott a dobozba, hogy mit eszek. Mondom: túrógombócot. Mondta erre: azt ő is szereti, meg a barátja is, dehát ő meló után neki nem áll krumplit hámozgatni, főzögetni, aztán tésztát gyúrogatni belőle és megtölteni túróval. Erre én: ez nem az a gombóc, és tök egyszerű. Odaadtam neki a receptet. Még aznap este megcsinálta. Háromszoros adagot, és közlése szerint mind elfogyott. Szóval biztos nem sikerült neki olyan rosszul. Azóta ugyanis házasok, és van két gyerekük is. :)))

Nem kell hozzá sok minden, csak klassz kis tehéntúró, közepes adag önbizalom, és fahéjas porcukor. Édes tejfölt felejtsük el. Szerintem a rosszul sikerült gombócokat álcázzák vele. Utálom, mikor étteremben kihozzák, és szegény gombóc vastag tejfölréteg alatt csicsog. És aki nem szereti az édes tejfölt? (Mint én, aki még a gondolatától is rosszul van...)

Amúgy ezzel a kajával úgy vagyok étteremben, mint anyukám a húslevessel. Mindig rendelek, és aztán kénytelen vagyok megállapítani, hogy én biza jobbat csinálok. Aki nem hiszi, járjon utána.

Nos hát, szerintem ez az orákulum:

Túrógombóc

Hozzávalók:

25 dkg tehéntúró (tehén, juhtúrót meg se hallottam. Ha nem tudunk szerezni tehéntúrót, akkor bele se fogjunk, mert se a ricotta, se a cottage cheese, pláne a mascarpone erre a nemes feladatra nem alkalmas. Külföldre szakadt hazánkfiai megszívták, csak mondom.) - lehet zsíros, vagy félzsíros, kinek ahogy a koleszterinszintje kívánja
1 cs. vaníliás cukor
1 kávéskanál vanília aroma (igen burzsujok utóbbi kettő helyett belekapirgálhatnak egy fél vaníliarudat. Én csóró vagyok, nekem csak a Bourbon vaníliás cukorra futi.)
1 tojás
1 csipet só (kevés, és lehetőleg ne most jusson eszünkbe, hogy csak fokhagymasó van otthon)
1 evőkanál cukor (tegyük bele, kell neki, de többet ne. Édesszájúak se, ők inkább utólag porcukrozzanak, mint állat.)
fél citrom reszelt héja (kicsike citrom esetén belekaparhatjuk az egészet) - ezt se hagyjuk ki, mert enélkül félkarú óriások leszünk
3-4 evőkanál gríz (búzadara, mondom a töketleneknek, és nem a zsemlemorzsa. Kukoricadara se.)
1 evőkanál vaj vagy margarin (kb. 3-4 dkg)
annyi zsemlemorzsa, amennyit a vaj felvesz
2 evőkanál porcukor
1 kávéskanál fahéj

Elkészítés:

1. Veszünk egy mély levegőt. Aztán még egyet. Orrcimpát megrezegtetjük, aki betoji, az tiszta alsót húz, aztán felköti a gatyát. És nekilátunk.


Fogunk egy kellemes méretű tálat, akinek nincs, az fogjon egy mélytányért. Beleborítjuk a túrót. Bele, mondom, és nem mellé. Okos szakácskönyvek szokták írni, hogy törjük át szitán a túrót. Törje a nyavalya. Akinek van, az törje, és ha nagyon akarja, szitálja is. Én nem töröm. Se magamat, se a túrót. (Szerintem ha akarnék, se tudnék Tatabánya 50 kilóméteres körzetében túrótörésre alkalmas szitát felhajtani.)

Fogjuk a tojást, feltörjük, és belezuttyintjuk egy pohárba. (Héját mellőzük belőle.)


Ha idáig eljutottunk, akkor már baj nem érhet. Az egész folyamatban a tojás feltörése igényli a legnagyobb koncentrációt.

Tojást egy az egyben utánaküldjük a túrónak, belezúdítjuk  cukrot, a vaníliás cukrot és a vanília aromát. Meghintjük az egy csipet sóval.





Ha ezzel megvagyunk, akkor hozzáadunk három evőkanál búzadarát. Ne többet első kanyarban. Igazából a dara mennyiségét én a tojás méretéhez igazítom. Ha ultranagy tojatot kapok, akkor felveszi a négy evőkanál darát is. Néha előfordul, hogy még egy halvány ötödiket is bele kell szórnom, de ahhoz már XXL méret kell. Mármint tojásból. Szóval először csak három evőkanállal merészkedjünk beleszórni. Aztán reszelgessük bele, vagy kapirgáljuk bele kiskéssel a citrom sárga héját. Leve nem kell. Az megy a tejába.



Fogunk egy villát, és a cuccost jól összekeverjük. De nem úgy, mintha levest kavargatnánk. Jó erősen a tál vagy tányér aljához nyomkodjuk közben a túrót, hogy összetörjön. (Most aztán törünk. De ehhez elég egy villa is.) Igyekezzünk minél homogénebb masszát alkotni kis kacsóink minden erejével. Ha nagyon lágynak éreznénk a masszánkat, akkor most adjuk hozzá a plusz egy evőkanál grízt. Több nem igazán kell bele. Folyós ne legyen, ha az, akkor a túróval van valami bug, és akárhogy döntjük bele a grízt, sose lesz belőle gombóc.


A kész massza, valahogy így néz ki. Ne ijedjünk meg, ilyenkor még kissé puha, de pihentetés alatt a dara megdagad, és ettől kissé megkeményedik az egész vackeráj.

Eltesszük a cumót pihenni a hűtőbe. A pihenés minimum fél órát tartson, és akinek arra van gusztusa, akár egész éjszakára elfeledkezhet róla. Amíg a túró pihen, neki lehet esni a morzsának.

2. Fogunk egy 26 centi átmérőjű serpenyőt. Akinek csak 24 centis van, az is jó. Belehelyezzük a vajat vagy margarint. Egyesek olajat használnak. Ne tegyük. Olivát meg pláne ne. Extra szűzet meg  még végszükség esetén se. (Egyszer mély kétségbeesésben és olajban kellett megpirítanom a morzsát. Nem vót az igazi. Túl zsíros és túl intenzíven makuka-ízű lett az egész.)
 
Szimpatikus hőfokon megolvasztjuk a vajat. Kinek mi tetszik, aki türelmetlen, az maximumon is dolgozhat, ráérősebbek meg takarékon. Ha a vaj teljesen felolvadt, akkor kezünk ügyébe készítjük a zsemlemorzsát. Itt nem írtam mennyiséget, mert én csak szemre és többszöri nekifutásra bírom eltalálni, hogy mennyi kéne bele. Beleöntök egy keveset, elkeverem, és ha úgy érzem, hogy túl nedves és ragacsos a kulimász, még szórok hozzá egy keveset. Akkor jó, ha már kicsit elválnak  egymástól a morzsa-darabkák,  és nem áll össze egyetlen ragacsos masszába az egész.


Ha eltaláltuk a morzsa mennyiségét, jól összedolgozzuk a vajjal, és elkezdjük közepes, vagy közepesnél kicsit nagyobb fokozaton kevergetni (5, vagy max. 7). A morzsa kicsit cseles, mert nehezen fog beindulni. Ezért sokan jól feltekerik a volumét maximumra, aztán már csak az égett szag, meg az NDK-s brikett, és fekete darabkák jelzik ténykedésüket. Legyünk türelmesek. Lassan kezdi, de aztán egy ponton megunja magát, és veszettül elkezd pirulni. A cél, hogy aranybarna legyen. Folyamatos kevergetés szükségeltetik, lusták megszívták.


Ha ügyesek voltunk, akkor bő 10-15 perc elteltével lesz nekünk ilyenünk. Ha tovább tartana, akkor se essünk kétségbe, mert ugyebár jó munkához idő kell. Morzsát szépen ellapogatjuk a serpenyő alján, mert majd oda szedegetjük a kész gombócokat.

3. Nekiállunk vizet forralni. Minimum 2,5 liter vizet tegyünk oda. Ha jól felforrt, akkor kissé sózzuk meg. Olajat ne csurgassunk bele. Még véletlenül se. 

Ha a víz felforrt, akkor elővesszük a hűtőből a túrómasszát, bevizezzük a kezünket, és nekiállunk gombócokat formázni. Lehetőleg egyforma nagyokat gyártsunk. Ebből a mennyiségből 8-9 gombócot lehet csinálni, ha ügyesek vagyunk. Ehhez dió/golflabda/pingponglabda méretű bogyeszokat formázzunk, és óvatosan pottyantsuk őket a forrásban levő vízbe. A gombócok jól el fognak merülni, és kellemesen oda is fognak ragadni a fazék aljára. Ne essünk kétségbe. Ha mindet belepottyintottuk a forró vízbe, akkor fogunk egy célszerszámot, úgy mint fakanál, és nagyon óvatosan megkeverjük az egészet. Ha egyik másik jobban leragadna, akkor kicsit piszkáljuk meg, de ne essünk neki vadul a fakanállal, mert akkor jól miszlikbe aprítjuk.

Ha a víz nagyon forrna, akkor kicsit mérsékeljük a fokozatot, de maradjon továbbra is forrásban. Kis idő elteltével elkezdenek feljönni a gombócok a víz tetejére. Ilyenkor is érdemes még egyszer óvatosan körülnézni a fakanállal a fazék alján, hogy nem ragadt-e oda valamelyik huncutul, és nem csak akkor szembesülni azzal, hogy "jééééé, hát kettő még ideragadt", amikor kiöntjük a mosogatóba az elhasznált vizet.


Ha a gombócok feljöttek, akkor nagyságtól függően kb. 5-8 percig kell még őket főzni. Azért ha nagyon elkezdenék hullajtani a vízbe a külsejüket, akkor inkább szedjük ki őket, mielőtt apróra esnének szét. Ha a gombócok formázásánál - az egyforma nagyságra törekedve - egy-egy kis darabot valamelyikhez hozzátapasztottunk, akkor előfordulhat, hogy az ilyenkor leválik. Oda se neki, azt is ki lehet szedni, és meg lehet enni. :)

4. A megfőtt gombócokat - lehetőleg egyesével - kiemeljük, úgyahogy lecsöpögtetjük, és a zsemlemorzsába beleforgatjuk. Aki jól felszerelt háztartás, az ezen műveletet szűrőkanállal végezze. Aki kevésbé, annak megteszi egy sima evőkanál is, abból is kifolyik a víz nagyja. Ami véletlenül se jusson eszünkbe: leszűrni szűrőn. Vagy teszem azt: szitán. :)


Óvatosan forgassuk a morzsába, és lehetőleg azonnal. Ilyenkor még nedves, és gusztán rá tud ragadni a pirított zsemlemorzsa, igazán rusztikus és házias kinézetet adva gombócainknak. 

Ha minden jól ment, akkor ilyen kellemes látványt fog nyújtani a serpenyőnk tartalma.


5. Végezetül kicsi szűrőn átszitáljuk, gyömöszöljük a porcukrot, és hozzákeverjük a fahéjat. Tálaláskor adjuk csak az étel mellé, egészségtudatosak fahéjjal hintsék meg a gombócokat.

Frissen az igazi, de még másnap is fogyasztható állagú. Kínálhatjuk desszertként, vagy kraftos levesek után második fogásként. Kevés nagyszerűbb dolog van az életben, mint klassz kis gulyásleves, és utána még klasszabb kis gombócok.