2012. október 3., szerda

Krumplifőzelék, avagy télen-nyáron, de leginkább hó végén

Nem tudom, ki hogy van vele, de én szeretem a krumplifőzeléket. Lehet, hogy ciki, de ez van. (Bélszínt is szeretem Sztroganoff módra. Meg a burgonyafőzeléket is. Fene azt az iskolai menzán edződött ízlésemet!) Néha úgy érzem, hogy nem divat a főzelékesdi, pláne a hagyományos módon, rántással vagy habarással készített formájában. Pedig ne nézzük le a főzelék-készítés ezen módozatait sem, mert nem kell dögnehéz, lisztízű, zsírban-olajban úszó, töménytelen mennyiségű fokhagymával (mit fokhagymával, egyenesen fokhagymasóval), meg ecettel agyongyilkolt valamiket alkotni. Pláne nem muszáj német háziasszonyosan szanaszét főzött zöldségeket belepakolni. Lehet azt jól is csinálni. Kis odafigyelést igényel, meg némi arányérzéket. Arról nem is beszélve, hogy nem vág minket földhöz anyagilag, ha főzeléket óhajtunk enni, mert éppen arra szottyan kedvünk. És szottyanjon rá minél többször, mert klassz dolog. Otthonos. Anyucis. Csak ne gyilkoljuk agyon ecettel. Lécci. A kedvemért.

És mik a krumplifőzelék mellett szóló érveim?

1. Kevés hozzávalót igényel. Gyakorlatilag krumpli, tejföl, és a fűszerek.
2. Ebből következően nagyon olcsó kaja. Tényleg. Főleg ha zöldségestől vesszük a krumplit, és nem az előrecsomagoltat a teszkóban.
3. Nem kell berántani, csak habarni. Nem lesz olajos-zsíros, se dögnehéz a gyomornak. Ellenben kellemesen laktatós, utána lustálkodós.
4. Egy fazékban is meg lehet főzni, kezdő háztartások nagy örömére.
5. Hamar elkészül, alig kell vele munkálkodni. Nekem egy órán belül megvan mindenestül, krumplihámozást is beleértve. Szerény véleményem szerint legtöketlenebb kezdőknél se vesz igénybe ettől több időt. (Főleg akkor nem, ha jól bánnak a hámozókéssel, és nem kell kis kitérőket tenniük a baleseti sebészetre egyéb háztartási balesetek címén.)
6. A jó öreg burgonya barátságos étek, egész jól tűri a fűszerezést, ezért nagyon könnyen megalkothatjuk a saját főzelék-változatunkat, ami leginkább megfelel a mi, és éhenkórász családtagjaink ízlésének. Például agyongyilkolhatjuk jó sok ecettel. Vagy fokhagymasóval. (Brrr.) De szofisztikáltak készíthetik frissen aprított rozmaringgal is. Adagolhatnak hozzá szerecsendiót. (Zsázsát, ha!) Kinek, hogy tetszik. Vagy hagyhatjuk csak dolgozni a jó öreg krumplit, némi só meg bors társaságában. Erre mondják okosak (meg Jamie), hogy a lehetőségek száma végtelen. Tekintettel hozzávalók olcsóságára, nem fog minket egész hónapra lenullázni, ha a nagy kísérletezésben úgy elrontjuk az egészet, hogy mehet a kukába. (Ugye? Bezzeg ha egyeseknek libamájjal támadna kísérletezős kedve.)
7. Ha nincs rá időnk, vagy kedvünk, vagy olyat még nem tudunk, akkor feltét nélkül is nagyon fincsi. Csak úgy, önnön magában. Nem kell túlbonyolítani, lusták nagy örömére. Bár egy sült virslit azért a fakezűek is két perc alatt összeraknak, ha nagyon reklamálna uruk és parancsolójuk, hogy ők biza, ezt magában meg nem eszik. :)


Jöjjék hát:

Krumplifőzelék

Hozzávalók:

1,2 kg krumpli - ha nagyon beles a rokonság, akkor másfél kiló. Zöldségestől. Lehetőleg. Az mindegy, hogy új, vagy régi, közepes vagy kicsi, esetleg nagy. Csak ne mixeljük a krumplifajtákat (mármint régi-új, főző-sütni való aprószemű, ilyesmik), mert akkor nem egyszerre puhulnak, aztán lesznek szanaszéjjel főtt, meg klassz, nyersen roppanós darabjaink. Azért édesburgonyát itt is felejtsük el, üzenem angolszász országokba szakadt háziasszonkáknak.
2 teáskanál só
frissen őrölt bors
fél kávéskanál őrölt rozmaring (elmaradhat) - ha valakinek csak morzsolt van, az is jó.
2 babérlevél
1 kis doboz tejföl (175 gr-os), zsírtartalom mindegy, ezt mindenki bízza a koleszterinszintjére
1 púpozott evőkanál liszt (egészségtudatosaknak teljes kiőrlésű liszt)
1 kávéskanál pirospaprika (csemege)
1 teáskanál 10 %-os ételecet (elmaradhat) - ízléstől függően. Ha csak keveset adunk hozzá, akkor nem lesz szájösszehúzósan savanyú, ha nem szeretjük, akkor kihagyhatjuk, aztán ecetez mindenki magának tálaláskor, ahogy a szervezete kívánja.

Elkészítés:

1. Veszünk kb. másfél kiló krumplit. Hazacepeljük. (Hurrá!) Bevágjuk szatyrostúl a kamra legsötétebb sarkába. Vagy a kisebbik kék lavórba, amiben a krumplit tartjuk, mert máshol nem fér el. Aztán elfeledkezünk róla. És mikor se kedvünk, se időnk bevásárolni, vagy vészesen közeleg a hó vége, akkor felfedezzük, és örülünk neki. (Szintén hurrá!) És nekiállunk főzni. (Az se baj, ha csak úgy hirtelen ránk jön, hogy úgy ennénk krumplifőzeléket, és azért állunk neki főzni.)

Szóval: fogjuk a krumplit. Megvizslassuk, és ha nagyon elhagyta volna magát, akkor leszedjük róla az öt centi hosszú csírákat, leveregetjük róla kuka felett a rátapadt föld nagyját, egyszóval hámozás előtt kissé rendbetesszük.


Aztán következik a szokásos kellemes, szórakoztató munka: krumplihámozás. Ne a legnagyobbik hússzeletelő késsel essünk a krumpliknak, bár menő séfek azzal nyomják a tévében. Kotorjunk egy nyolc centiset, vagy ha van a konyhánkban elég tárolóhelyünk, és emiatt jó sok ketyerónk, akkor szedjük ki a fiók mélyéről a megfelelő eszközt. (Akkor estem valahol hanyatt, mikor felfedeztem, hogy lehet venni sok pénzért külön krumplihámozót, és külön zöldségpucolót. Első blikkre tökegyformák voltak. Fel nem foghatom, hogy ki az, aki nem tud késsel meghámozni BÁRMILYEN zöldséget. Mindegy.) Szóval: hámozzunk. Azért lehetőleg maradjon a krumpliból is valamennyi, igyekezzünk az anyagveszteséget minimalizálni. És ne feledjük: sérült/zöld/fekete/sötétbarna és egyéb érdekes színű részeket vágjuk ki a krumpliból.

Krumplik pucolás után feredőzzenek egy számukra odakészített, és friss, hideg vízzel megtöltött tálban/edényben. Burgonya ugyanis levegőn szeret hamar megbarnulni, ilyet enni pedig állítólag nem éppen egészséges. Úgyhogy tegyük meg magunknak - és a gyomrunknak - azt a szívességet, hogy hámozás után vízbe tesszük őket ad 1.) barnulást elkerülendő, ad 2.) a pucolás közben ráragadt szutykot leöblítendő.


Ha kemény munkával megpucoltuk őket, akkor pedig öblögessük le folyó víz alatt is, így már igazán higiénikus krumplikból főzhetünk főzeléket. Hogy további vizezésre van-e szükségünk, azt a munkatempónk alapján döntsük el. Akinek egy darab burgonya felszeletelése/felkockázása meghaladja a három percet, az inkább tartsa vízben az egész krumplikat, amíg sorra kerülnek, és tegyen előre fél liter vizet abba a fazékba is, amiben majd a főzeléket főzi. (Ide gyönnek a szeletek/kockák.) Akinek ettől gyorsabb a tempója, és Miss vagy Mr. Villámkezű, az megkímélheti magát a további vízcserpálástól.

Szóval: öblögetés után következik a munka veszélyesebb része: krumplik csinos szeletekre, vagy kockákra aprítása. Persze nem csak úgy ad hoc jelleggel, hanem lehetőleg egyforma vastagságúra vagy nagyságúra. Ezen feladatot már célszerű a nagykéssel végezni, úgy ahogy a menő séfek csinálják a tévében.

Ha jót akarunk magunknak, akkor a szeleteket választjuk, mert az kevesebb késsel metélést jelent, ebből következően kisebb eséllyel metéljük el ujjunkat is. A szeletek kb. fél centi vastagok legyenek, mert ez az a krumpli-vastagság, ami hamar megfő, de nem annyira vékony, hogy totál szétfőjön. (Aki perverz, és szeret a késsel játszani, az kockázzon, kockák lehetőleg  másfél-két centisek legyenek.)


Szóval: a szeletelés. Szokásos intelmeim a megfelelő vágódeszka (zöldséges), és megfelelő vágóeszköz (éles) használatáról. Ha mindkettőt előszedegettük, akkor tényleg neki is állhatunk.

Fogjuk a krumplinkat, és megfelezzük. Hosszában lehetőleg és ne keresztben. És igyekezzünk két nagyjából egyforma felet produkálni.


Aztán a felet szintén megfelezzük. Hosszában. Aki keresztben felezi meg, azt lenyelem keresztben.


Ha ezzel megvagyunk, akkor a felezett fél krumplit jól összeszorítjuk, a nagykést pediglen a markunkba szorítjuk, aztán csinos, fél centis, vagy ahhoz közelítő félkarikákra vagdossuk a krumplit. Ha valaki úgy érzi, hogy a feladat meghaladja képességeit, akkor az először csak a negyed krumplit vegye kezelésbe.


Ha felaprítottuk (ki kínnal-keservvel, ki meg vérrel-verítékkel), akkor a szeleteket hajíjjuk bele abba a fazékba, amelyikben szeretnénk megfőzni a főzeléket. Fazék befogadóképessége valahol a 2,5-3 liter folyadék (gyk. víz) körül legyen, ebben garantáltan elfér a másfél kiló megpucolt krumpli, 8 deci víz, meg a doboz tejföl. (Fazéknak lehetőleg legyen fedője is, ne csak úgy önnön magában kallódjon a konyhaszekrény setétebbik sarkában.) Ha színültig telt a fazekunk a nyers krumplival, akkor stornó, vegyünk elő eggyel nagyobbat, és költöztessük át a krumpliszeleteket. Ne a főzés kellős közepén eszméljünk rá, hogy a habarás már nem fog beférni, jájájáájáááááj. (És igen, lehetőleg annak is legyen fedője.)



2. Ha a felkarikázott krumpli elfoglalta jól megérdemelt helyét a lábasban, akkor felöntjük 7-8 deci vízzel. Előre szólok, hogy főzeléket készítünk, és nem levest. Ne öntsük nyakon a krumplikat több liternyi vízzel "Úgyis elfő" felkiáltással. Nem fog. (Illetve el fog. Krumplikkal együtt.) Lassan adagolunk. Először fél litert. Ha ez nem lepi el, akkor kimérünk még három decit, és ezt óvatosan rálocsolgatjuk. Többet ne nagyon adjunk hozzá, és ha kevesebb is elég, akkor ott álljunk meg. Annyi víz kell neki, hogy éppenhogy ellepje. Éppenhogy. Kikandikálhatnak belőle krumpliszeletek. De csak halványan. Illusztrálom:


Ha sikeresen belőttük a víz mennyiségét, akkor hozzáadjuk a sót. Mind a két teáskanállal. Aki szerint ez sok, az csak csapott teáskanállal szórjon bele, és a legvégén igazítson az ízeken. Tekerünk rá frissen őrölt borsot, és fűszerezzük a babérlevelekkel, meg az őrölt rozmaringgal. Ha valaki ez utóbbinál a fél kávéskanálnyi mennyiséget sokallná, akkor felezze le. Vagy hagyja ki és helyettesítse mással, amit jobban szeret, pl. majorannával. Kinek, ahogy a szervezete kívánja, meg ami a konyhájában fellelhető. (Azért talán a tejfölös ízesítésű sült-krumpli fűszersót, és a húspuhító fűszerkeveréket mellőzük.)


Ha nagyon ügyesen megfűszereztük, akkor odadurrantunk a platnyinak. Mehet nagy lángon, illetve maximum fokozaton. Felforraljuk az egészet, úgy, ahogy van. Nem kell kevergetni, csak jól békén hagyni. Ha felforrt, akkor letekerjük takarékra (villanyos tűzhelyen 4-es fokozatra), lefedjük, és csendes bugyogásban tartjuk addig, amíg a krumpli meg nem puhul. Bénáknak mondom: forralás alatt a krumpli békén hagyása nem azt jelenti, hogy elmegyünk Barátok köztöt, vagy Isaurát nézni, és a nagy sistergésre visszarohanunk a konyhába, hogy felvakarjuk a tűzhelyről a kifutott szmötyit. Nem. Szemmel tartjuk, és mikor erőteljesen bugyborékol, akkor tűzhelyhez vetődünk, és levesszük takarékra.

Krumplinak kb. 15-20 perc kell, hogy megpuhuljon, de ezt szokás szerint kóstolással ellenőrizzük. (Elkerülendő, hogy nyers krumplikat kóstolgassunk, előtte próbáljunk meg egyet szétnyomni a födőn a fakanál élével. Ha könnyen megy, oly nagy bajunk nem lehet, lehet kóstolni.)


3. Amíg a krumpli megfő, addig elkészítjük a tejfölös habarást. Habarás mibenlétéről már értekeztem egyszer itt, lásd a Cukkinifőzelék című bejegyzésnél. Itt annyi az eltérés, hogy a habarás kap némi színezést és ízesítést a pirospaprikától, de aki így nem szereti, az hagyja annyiban a paprikát. Nem fog tőle összedőlni a világ

Fogunk egy szimpatikus, és lehetőleg hőálló edényt, aminek legalább fél liter a befogadóképessége. Csak hogy isti-bizti beleférjen a hőkiegyenlítés.

Szóval fogjuk: beleborogatjuk a tejfölt, a műanyagdobozból az összeset kikapirgáljuk segédeszköz (kanál) segítségével. (Kanalat később használhatjuk a habarás összedolgozásához, ezért ne hajítsuk egyből lelkesen a mosogatóba. Jól jön az még.)

Belehintjük mind az egy evőkanál lisztet.


Aztán utánaküldjük a pirospaprikát is.


Végezetül szívünk minden melegével és töretlen lelkesedéssel teljesen homogén masszát keverünk belőle. Ne legyenek benne se liszt-göbök, se pirospaprika göbök, és az aljáról is rendesen kavarjuk fel a tejfölt.



Ha ezzel megvagyunk, akkor már csak a krumplira várunk. Amenyiben megpuhult, akkor jöhet a dolog hőkiegyenlítés része. A krumpli főzőlevéből rámerünk a tejfölre egy merőkanálnyit, és jól eldolgozzuk. Aztán még egyet, és még egyet. Minden egyes adag főzőlé után keverjük alaposan össze az egész kulimászt, csak utána cserpáljunk bele újabb adagokat. Én általában három merőkanállal szoktam a tejfölhöz adni, biztos, ami biztos. Aki kevesebből is meg tudja oldani, az is jó. Azért egy merőkanállal mindenféleképpen tegyünk a tejfölbe, mert ha anélkül öntjük össze a kettőt, akkor a forró főzőlé garantáltan összekapja a hideg tejfölt, mi meg vadászhatunk véget nem érően a kisebb-nagyobb csomókra.




4. Megfelelő hőkiegyenlítés után halált megvető bátorsággal hozzáöntjük a habarást a megfőtt krumplihoz, jól elkeverjük, és ismételten odadurrantunk a platnyinak, hogy a csendes fődögélésből ismételten forrásba hozzuk.


Forralni nem kell hosszú percekig, hanem csak annyi ideig, hogy ne maradjon lisztízű, és kellőképpen besűrűsödjön. Erre általában 2-3 perc is elég, a nagy kevergetésben meg fogjuk érezni, hogy már nem olyan könnyű matatni azzal a fakanállal a krumplik között.

És ha nem akarna az istennek se olyan állagúra sikeredni, amilyenre szeretnénk? Akkor rásegítünk étkezési keményítővel. A dobozára rá szokják írni az adagolást és azt is, hogy hogyan kell vele sűríteni. (Ne liszttel kísérletezgessünk. Tartsunk otthon keményítőt, nagyon sok mindenhez jó, főleg a tejszínes mindenfélékhez. Meg sűrűsödni istennek se akaró főzelékekhez.)


Ha beforraltuk, és megfelelő állagúra sikerítettük, akkor elzárjuk a tűzhelyet. Aki akarja, az most tegye bele mind az egy teáskanál ecetét, és vad kóstolgatás közepette sózza-borsozza-ecetezze számára megfelelőre.

Ha végeztünk, akkor ez lett nekünk a másfél kiló krumpliból, meg a dobozka tejfölből. Mmmm. Nyami.


Ha ügyesek voltunk, akkor nem fog emlékeztetni a menzai kosztra, és megfelelő habarási-sűrítési technikákat alkalmazva lisztíze se lesz, és ehetetlenül nehéz se lesz.

Négy normál adag viszont lesz belőle. Nagyon normál. Egy tányérral is bőven elég ahhoz, hogy vasárnap elaltasson minket a Forma-1 alatt. Viszont csak jelzem: fagyasztani nem lehet. Ha megfőztük, akkor együk is meg, mégha a fülünkön is jön ki a harmadik nap után.

Hozzá: sült virsli, fasírt, pörkölt, sült húsok. Tojás ehhez valahogy nem. Akkor már inkább együk magába, nagyon klassz az úgy is.