2013. június 24., hétfő

Mákos-citromos piskóta, avagy Donal Skehan rulez, de adóbevallást nem vállalok

Namármost. Minden Jamie-vel kezdődött. Mit ahogy gondolom sok mindenkinél. Jöttek a könyvek (a számla, meg a gondnok, a mikulás, a megszokás és az unalomblokk), aztán jött Judit is. Meg az ő könyvei. Aztán beköltöztek a főzős magazinok, az újságból kivágott receptek, és jöttek a blogok, ahol ugye az ember utánanéz.

Aztán jól rákattan az ember mindennemű műsorra, újságra, blogra, ahol leginkább főznek. Aztán főz is belőlük veszettül. Vagy nem. A kellő inspiráció viszont ott van. Kap ihletet, vagy ötletet, aztán gyorsan összeüt valamit. Nálam mindig van, aki megadja a lökést, és konkrétan ötletrohamokat okoz. (A főzésre-sütésre váró ötletmorzsákat pedig feljegyzem a rózsaszín Micimackós füzetbe, ami már betelt, azért újat kellett nyitni. Aú.)

Most teljesen új kedvencem van: Donal Skehan, tudjuk, a srác a fakanállal. És tévedés ne essék, nem a ködös Albionból jött, hanem - míly meglepő - Írországból. Épp ezért én képtelen vagyok kiejteni a nevét. 

S miért ő az új kedvenc? Mert a külföldi sztárséfek "egyszerű" receptjei azért nem annyira egyszerűek. Mert lehet, hogy csak négy-öt hozzávaló kell hozzá, de abból az egyik minimum báránycomb, aranydurbincs, madagaszkári vaníliarúd, vagy thai zöld currypaszta. Ami nem is lenne gond, ha ott lógnának a hentesemnél a kampókon a szebbnél szebb báránycombik. De az én hentesemnél csak szebbnél szebb kolozsvári szalonnák és pár házi kolbászok lógnak a kampókon. Igaz, töménytelen mennyiségben. És perpillanat fogalmam sincs, hogy Tatabánya 40 kilométeres körzetében valaki egyáltalán meg tudná nekem mondani azt, hogy honnét boltolhatnék aranydurbincsot. Vagy setétbarna muscovado cukrot. (Most nem nyitok értekezést egyes, esetlegesen mégis fellelhető hozzávalók áráról, amelyek leginkább a csillagos eget verdesik.)

Meg aztán, akinek ez a tanult szakmája, az könnyen mongya mindenre, hogy egyszerű. Szakmámból adódóan - most jól lebukok - én is simán megcsinálok egy személyi jövedelemadó bevallást, míg ez többdiplomás, többnyelvvizsgás ismerőseimnek gondot okoz. (És nem korlátozott észbeli képességeik miatt. Hanem mert nem ezzel foglalkoznak napi szinten.) 

Ezért lett Donal az új kedvencem. Bár külföldi, a receptjeiben szereplő hozzávalók nem teljesen elérhetetlenek, még itt, vidéken sem. Arról nem is beszélve, hogy tényleg egyszerűek. Ugyanis a Wikipedia szerint Donal nem szakács, szakmája szerint, hanem fiúbanda-tag és televíziós személyiség. Meg fotós, mégamellett. A blogját 2007-ben indította, amelyből 2009-ben megszületett első szakácskönyve is.

A bizonyíték az egyszerűségre? Az, hogy a tévében látott receptet szélsebesen lejegyzeteli az ember lánya, mert tudja, hogy minden lapul a hűtőben-kamrában hozzá, aztán később csekkol a neten (mert a a tévében nem adták meg az összes hozzávaló mennyiségét), majd minden különösebb nehézség nélkül megsüti ezt a csodálatos mákos-citromos piskótát.

További előny: nagyon kellemes süti-alap, ami csak úgy kelletti magát arra, hogy további ízesítésekkel és hozzávalókkal kísérletezzen vele a lelkes szakácsnő. Vagy szakács. Vagy fiúbanda-tag. :)

Addig is jöjjék az alap változat, azaz:

Mákos-citromos piskóta

Hozzávalók:

100 ml natúr joghurt - azok nagy örömére, akik nem rendelkezenek mérőkancsóval: a sima, 150 gr-os natúr joghurt hogyhogynem, pont 100 ml. Szóval méregető-fóbiásoknak mondom: egy sima doboznyi joghurt.
3 nagy tojás - nem pedig a miniméretű teszkógazdaságos. Miután klassz EU szabály folyományaként a tojásokat is méretezni, meg jelölni, meg matricázni, meg egyesével vonalkódozni kell, ezért ha azt mondjuk a zöldséges néninek, hogy "L"-es tojást kérünk, akkor tudni fogja, mit kell adnia. (Érdekes módon a házitojások, amiket vonalkód nélkül tojnak ki a vidám tyúkok, azok mindig akkorák, hogy nem férnek bele a tojástartóba. Ők még biztos nem hallottak az EU-ról.)
1 teáskanál vaníliakivonat/aroma - kinek mi lapul a fiók/kamra mélyén
2 citrom - leginkább a héja. Ha neadjisten véletlenül csak egy darab citrom kallódna a hűtő sarkában, akkor az is elég. Citromtalansági válság miatt ne adjuk fel piskótasütési álmainkat. Én is csak egyet tettem bele, mert a másikat botor módon elhasználtam tejjába. (Rásegítettem az ízekre egy kis citromlével. Senki sem reklamált, hogy ugyan már, hol marad a sütiből a másik citrom haja.)
20 dkg cukor - itt most minden vonalaira vigyázó egyén csukja be a szemét, nyeljen egy nagyot, és barátkozzon meg a mennyiséggel (vagy egy bourbon vaníliás cukor, és akkor csak 19 dkg cukor)
11 dkg sima liszt - ez rendben is volna
11 dkg teljes kiőrlésű liszt - akinek nincs, annak itt is sima. Legalább szép sárga lesz a piskótája, nem pedig négerbaba, mint az enyém.
1 evőkanál mák - mikor beleszórtam a tésztába, én ezt a mennyiséget keveselltem, ezért tettem hozzá még egy kanállal. Ezt mindenkinek a finnyájára bízom, én imádom a mákos dolgokat, főleg, ha lehet utána fogat mosni. Pozitív hír: nem kell darálni, mehet a maga természetes valójában a sütitésztába.
csipet só
2 teáskanál sütőpor
fél teáskanál fahéj (elmaradhat) - az eredeti receptben nem szerepel, én tettem bele, mint mániákus fahéjazó
100 ml olaj - azaz egy deciliter (gyk), napraforgó. Olívát nehogy, mert az túl intenzív ízű.

Elkészítés:


1. Szokásos: sütőt előmelegítjük 180 fokra. Aztán derékig elmerülünk a konyhaszekrényben, és keresünk kettő azaz kettő darab mély tálat. Az egyik lehetőleg keverőtál legyen, mert habverőzni fogunk.

Szerencsére villamos gépezetekre nincs szükség, ezért alulfelszerelt háztartások is bátran hozzáfoghatnak a piskótasütéshez. Egy darab habverő azért legyen kéznél.

Az egyik tálban majd a nedves, a másikban a száraz hozzávalókat fogjuk összekeverni. (Végén összeborítjuk és örülünk. Kevés ettől egyszerűbb süti-készítési módszer van.)

Szóval: a nedveseket fogjuk vadul összekeverni, ezt lehetőleg a nagyobbik tálban végezzük el. Kezdet kezdetének belepottyintjuk a doboz joghurtot. Hurrá. Semmi bonyolult. Na, majd most. Jönnek a tojások. Namármost: a tojásokat akár EU-s tyúk tojta, akár nem, lehetnek romlottak. Ezért kezünk ügyébe készítünk egy poharat. A tojásokat egyesével törjük fel, és öntsük laza csuklómozdulattal a pohárba. Ha rendben van, akkor mehet a joghurthoz. Pozitív hír: szétválasztani nem kell, mint a klasszikus piskótatészta esetén.



Ha tojások rendben landoltak a tálban, akkor beleszórjuk a vaníliakivonatot, illetve aromát, és a vaníliás cukrot (amennyiben használunk). Ha már használunk, akkor Bourbon-vaníliás cukor legyen, és ne csak az etilvanilinnel ízesített változat. Az eredeti recept sem használ igazi vaníliarudat, de aki szeretne, az akár tehet is bele.


Ha ezzel megvagyunk, akkor halált megvető bátorsággal beleszórjuk a gigászi mennyiségű cukrunkat a tálba, aztán megpróbálunk megnyugodni, és nem a rátartin legszűkebb ruhácskánkra gondolni. Rendben.


Cukormennyiség miatt zaklatott lelkiállapotunkat helyreállítandó citromok héját fogjuk lereszelni. A módszer fakultatív, és a háztartásunk felszereltségétől függ. Aki reszelővel szereti, az csinálja azzal, akinek nem áll rendelkezésére ezen eszköz, az az élesebbik kiskéssel kaparja le a citromok héját. Természetesen mindkét esetben törekedjünk arra, hogy a citromok keserű, fehér héját már ne kapirgáljuk bele lelkesen a tésztába. Aki szeretne, az csavarhat egy kevés levet is hozzá. Ne sokat. Főleg ne magokat. Két-három evőkanálnyi citromlé bőven elég lesz.


Ne kavarjuk rögtön össze, hanem készítsük a kezünk ügyébe, amíg elrendezzük a többi dolgot. Hogy miért? Mert amíg kimérjük a szárazakat, meg sütőpapírozunk, meg ilyesmik, addig a cukor vígan leül a keverőtál aljára, és eshetünk neki habverővel még egyszer. Minek fáradjunk duplán, ha nem muszáj?

2. Szóval következzenek a szárazak. Lisztet aki akarja szitálja, aki, nem akarja, az nem szitálja. Megmondom őszintén, én csak akkor szitálok, ha a recept kifejezetten előírja, bár a design-cukrászdás Horváth Eszter aszongya, hogy mindig kell szitálni a lisztet, mert  így levegő kerül a szemcsék közé, és ettől puhább lesz a süti. Ám legyen. Én aszondom Nektek, hogy ez legyen fakultatív program. Donal nem szitált a tévében, ezért most én sem. Egyszerűen belemértem a tálba kétféle lisztet, és hozzászórtam a csipet sót, a két teáskanál sütőport, és mivel nem bírtam anyai örökségemmel, ezért némi fahéjat is.

A mák, mint mondottam volt, mehet bele eredeti valójában, ízléstől függően egy vagy két evőkanállal. Ha neaggyisten, csak boltilag bezacskózott, darált mákunk van otthon, használjuk nyugodtan. Nem fog összedőlni a világ, és kardjába dőlni a süti.


A száraz összevalókat nyugodtan összekeverhetjük, ott nem fog semmi leülepedni a keverőtál aljára, amíg mi a konyhában töketlenkedünk.


3. Mielőtt a piskótát véglegesen összeállítanánk, kotorjuk elő azt a tepsit, amiben majd meg szeretnénk sütni. Eredetileg nem tepsiben készül, hanem ún. kenyérformában. Tudjuk, abban a helyes alkalmatosságban, ami egy rövidebb őzgerincformára emlékeztet, és trapéz formája van. Mondhatjuk édes-kenyér formának is. (Biztos van valami hivatalos neve, mint minden vacaknak ezen a világon.)

Nekem olyanom nincs, ezért előbányásztam a sütőkeretem. Kérem szépen, a sütőkeret az bizony egy igen hasznos találmány. Tényleg. Ugyanis a sütés-főzés során nagyon fontos a tepsi mérete. Most nem arra gondolok, amikor kekszet, vagy linzerkarikákat, meg ilyesmiket kell sütni. Hanem amikor "egybefüggő" süteményeket kell alkotni, amelyet mi szeretnénk kedves családtagjainknak felszelni (kockákra, rombuszokra, paralelogrammákra, és kellemesen amorf formájú trapézokra). Lajos Mari és Stahl Judit is mindig megadja a használandó tepsik méretét (nagyon helyesen), így legalább tudja az ember lánya, hogy a végeredménynél mire számítson. A halálom, ha nem adják meg a méretet, csak annyit, hogy az elkészült tésztát tepsibe öntjük, és megsütjük. És mekkorába? Hússzor harmincasba, ötvenszer negyvenesbe, huszonháromszor harmincnégyesbe? Nem mindegy. Krónikus adathiány miatt már sikerült egy centi "vastag" piskótalapot sütnöm, dugámba is dőltem azonnal. (Azért feltaláltam magam, mert megfeleztem ezt a lapot, és némi lekvár segédletével összeragasztottam az így kapott két fél-lapot. Azért az angol királynőnek nem tálaltam volna fel tejja mellé, de itthon elment.) Tehát, azért nem mindegy, mert tepsiméret komolyan tudja befolyásolni a végeredményt, pláne, ha azt szeretnénk, hogy sütink hasonlítson is a szakácskönyvben látott fotóhoz. Arról most nem is ejtek szót, hogy az egy centi magas piskóta hamarabb átsül, mint a négy-öt centis. Ugyebár.

És miért nagyszerű a sütőkeret? Mert beállítom egy mezei tepsibe, és állítható oldalainak köszönhetően a receptben megadott méretre tudom igazítani a keretet. Nem kell százharmincféle méretű tepsit tárolni a lakásban, hogy garantáljuk magunknak a megfelelő sikerélményt. Beszerezni sajna nem egyszerű, mert én eddig csak az Aldiban találkoztam vele. (Lidl újságban is hirdetik néha.) Csapjunk le rá, mert nem nagy beruházás. Kemény 1500 ft. Olcsóbb, mint egy jobb minőségű tepsi. Széles körű felhasználást most nem is említem, mert én már lasagnét is csináltam a segítségével. (Oda is hússzor harmincas kellett volna, és összvissz kettő darab téglalap alakú tepsim van, amelyek még sose stimmeltek a szakácskönyvben - esetlegesen - megadott méretekkel.)

Az a bizonyos keret

Szóval: tepsivel jól eleresztett háztartások vegyék elő az édeskenyér-formájukat, vagy a hússzor harmincas (vagy ettől picit kisebb/picit nagyobb) tepsijüket. Alulfelszereltek, akut tepsi-hiányban szenvedők, és sütő-keret hiányosak se essenek kétségbe. Kerítsenek egy közepes méretű fazékot, amit nyugodt szívvel betolhatnak a sütőbe, mert semmilyen alkatrésze nincs műanyagból. Különös tekintettel füle ne legyen. Mármint műanyag.

Akármit használunk, lehetőleg sütőpapírozzuk ki. Akinek papírja nincs, az zsírozza/margarinozza/vajazza ki az alkalmatosságát, amit használ (vékonyan), majd lisztezze ki. Kevés liszttel. A kevés az mondjuk egy evőkanál. A maradékot meg ütögesse ki a tepsiből a mosogató felett.

Ha előkészítettük a sütőalkalmatosságot (amivel egyesek biztos vicces negyedórákat fognak eltölteni), akkor álljuk neki a piskótatészta végleges összeállításának.

4. A végleges összeállítás. Kezünk ügyébe készítjük a száraz hozzávalókat tartalmazó tálat, kimérünk egy deciliter olajat, és leakasztjuk a kampóról a szimpatikusabbik habverőnket. Most esünk neki a nedves hozzávalókat tartalmazó tálban elhelyezkedő, kissé magába roskadt alapanyagoknak, és heves habverőzéssel teljesen homogén masszát hozunk létre belőlük. Nem kell fehéredésig, meg méret megtriplázódásáig verni, elég alaposan összedolgozni, hogy a cukor egy része feloldódjon benne. (Az egész úgysem fog, és ha otthagyjuk, klasszul leül az aljára.)


Ha ezzel megvagyunk, akkor ne ábrándozzunk, hanem több részletben adagoljuk hozzá a mákos lisztet. A több részlet az egynél mindenféleképpen több. Ne spóroljunk a lépésekkel. Eszközhasználat kétféle. Első két részlet (ez nálam két-két evőkanálnyi mennyiséget jelentett) még prímán beledolgozható a tojásos-cukros keverékbe a habverővel. A maradék liszthez vegyünk elő egy tiszta/tisztának tűnő fakanalat. Ne olyat amivel legutóbb fokhagymás rántást/babgulyást kevergettünk. Szaglásszuk meg. A legenyhébb illatú pont jó lesz. Ne örüljünk meg annyira a tiszta fakanálnak, hogy hirtelen a maradék liszt egyben landol a tálban. Nem. Annak is adunk két-három részletet. (Aki elbambul, és végig habverőt használ, az jól megszívja, mert egy idő után csak rácsomósodik a liszt a habverőjére, és vért izzadhat, míg a szálak közül az otromba galacsinokat kipiszkálja, és eldolgozza a félig kész sütitésztában.)



Ha az összes lisztet eldolgoztuk a nedves hozzávalókkal, akkor beleöntjük az olajat a tálba, és a fakanál, no meg némi izommunka segédletével, teljes mértékben beledolgozzuk a tésztába.



Ha megvagyunk, akkor örülünk, odalibegünk a tepsinkhez, és jól beleöntjük a masszát. Ha beleöntöttük, akkor kicsit simítgassuk egyenesre a tetejét, hogy aztán szívünk minden büszkeségével betolhassuk a forró sütőbe.


5. A sütit 180 fokos sütőben kell sütni, nagyjából ötven percig. Itt nyer értelmet az, hogy én miért futtattam a (rög)eszmét a megfelelő tepsiméret fontosságáról. Donal eredetileg - szemmértékkel saccolva - fele ilyen széles, de dupla magas formában készíti a piskótát. Annak kell is ötven perc. Ennek a verziónak elég nagyjából harmincöt perc is. Mint tudjuk, az én sütőm vicces kedvű, ezért nem úgy melegít, ahogy kéne, nekem persze megint több idő kellett.

Ne essünk kétségbe. Süssük, és időnkét vessünk rá egy pillantást. Ha a teteje aranybarna, akkor kerítsünk egy hústűt, vagy teszem azt, egy fogpiszkálót, és végezzünk tűpróbát. Ha a piskótába szúrt eszköz tisztán jön ki, akkor kész, boldogan lekapcsoljuk a sütőt. Ha olajos tésztától csicsog, akkor letépünk egy méretes darab alufóliát és segédeszköz (fogókesztyű) segítségével a tepsire tapasztjuk, majd vidáman sütjük tovább. Hasznos dolog alufólia alatt sütni, mert a sütink átsül, de a teteje nem fog szénné égni. (Okosak most biztos kitalálták, hogy nekem szükségem volt alufóliás segédletre.) Normál esetben azért amikor a sütik teteje szép színt kap, akkor már a belsejük is jó szokott lenni, főleg ha követjük a sütésre előírt összes instrukciót. Ha valakit ez is igen érdekelne, akkor középső magasságon süsse a piskótáját, a tökéletesség érdekében.

Ha kész van, akkor kiügyeskedjük a keretből/tepsiből/kenyérformából, és boldog megelégedettséggel, párás tekintettel megszemléljük. Boldogok vagyunk, mert ha jól dolgoztunk, akkor nem csak egy centi vastag csík fog árválkodni a tepsi alján. És még tojásokat se kellett szétválasztani hozzá. Hurrá!

Bekeretezett süti

Keret nélküli süti

Namármost, a díszítés. A blogban szereplő eredeti változat ún. icing-cukorral készített díszítéssel szerepel. Donal a tévében már citromos szirupos locsolgatást emlegetett. Kinek mi fekszik, én a porcukorra szavaztam. Mint itt már egyszer mondottam volt, imádom a kész sütitornyokat porcukorral meghinteni. Ezen jó szokásomról most sem mondtam le.

Szeletelést mindenkinek a finnyájára bízom, lehet vékony, lehet vastag téglalapokra, amilyen mintát a nagykéssel képesek vagyunk alkotni. Azért vérünket ne ontsuk a kész sütire, ezért a konyhai késes jártasságunknak megfelelő szeleteteket hasítsunk ki a piskótából.



Következzék a ráadás. Ismét megcsináltam, ezúttal mák nélkül, cseresznyés pitének. Áááá-áááá. Nagyszerű lett. Annyi változtatást eszközöltem az eredeti mákos változathoz képest, hogy nem használtam teljes kiőrlésű lisztet, csak 22 dkg simát, és a kész piskóta tetejét feldíszítettem 35 dkg kimagozott, felezett cseresznyével. (Amit még a piskóta összeállítása előtt kimagoztam, és összeforgattam egy evőkanál liszttel és egy teáskanál fahéjjal.)


Nosza, piskótára fel, garantált a sikerélmény. Az ízélmény sem lesz utolsó. Mindkét esetben kellemesen házias sütiket gyömöszölhetünk magunkba, és elábrándozhatunk a fogyókúra teljes hiábavalóságáról.