Tüstént-sajtos, avagy hogyan üssünk össze vendégváró finomságot három hozzávalóból

A sajtos, az úgy történt, hogy nem akartam előre elkészített, fagyasztott pogácsát. És miért nem? Mert csak és kész.

Nálunk az összes mindenki nevenapja, szülinapja, kiskutyafüle és anyám-kínja decemberre esik, ezért nem elég a karácsony Little Jesussal, ajándékhegyekkel, nagybevásrlással és Last Christmassal, nekem még időnként szülinapi vendégeket is vendégül kell látnom. És ugye illendő némi sóssal traktálni a tisztelt egybegyűlteket, amíg várják, hogy besorjázzon az ember lánya a főfogással.

Vehettem volna cukrászdában 1500-2000 Ft per kilóért mindenféle sósakat, de nem akaródzott. Erre jött a javaslat az ünnepelttől, hogy ő biza hoz a lakótelepi szupermarketből fagyasztott pogácsát, amit bevágunk a sütőbe.  Hevesen tiltakoztam. Mondtam erre néki, hogy inkább hozzon fagyasztott leveles tésztát, és majd megláttyuk, tudok-e belőle kreálni valamit.

Hát kreáltam. És igen nagy sikere volt. Pillanatok alatt felszívódott. És mindenféle dicséreteket lehet bezsebelni vele, amit fagyasztott pogácsa nem feltétlenül garantál.

Nem mondom, ha valakinek aztán van kedve vendégek érkezése előtt két órával leveles tésztát hajtogatni, az hajtogasson. Duplán. Meg elforgatva. Többiek meg sunnyogjanak le a lakótelepi boltba, és kotorjanak be a fagyasztott cuccok közé.

Így az ünnepek árjában, mikor vendégek egymásnak adják a kilincset, örüljünk, ha tudunk valami egyszerű, de nagyszerűt alkotni az éhes siserehadnak.

Ehun:

Leveles-sajtos rúd, a minimális vendégváró

Hozzávalók:

500 gr-os fagyasztott leveles tészta. Azért ez, mert ez kb. egy centi vastag, és mi döntjük el, hogy mennyire vastag rudacskákat óhajtunk. Vagy négyzeteket. Vagy téglalapokat. Rombuszokat. A geometriában előforduló összes alakzatot kiszabhatjuk belőle.

1 db tojás - és még szétválasztani se kell

pár deka sajt - lehetőleg reszelhető, csóróknak trappista, szofisztikáltaknak parmezán vagy vörös cheddar

Aki akarja, hinthet rá szezámmagot, egész mákszemet, vagy egybe-köményt.

Némi liszt a nyújtáshoz.

És nem árt, ha van egy sütőnk. Gázon nem fogjuk tudni megcsinálni. :)

Elkészítés:

1. Megvesszük a  levelest. Ha azonnal akarunk vele dolgozni, akkor konyhapulton felejtjük, ha nem, akkor besuvasztjuk a fagyosba. Kell két-három óra a tésztának, hogy kiolvadjon. Ezt vegyük figyelembe a tüsténtkedésnél.

Kezdet kezdetének előmelegítjük a sütőt 200-225 fokra. Aki akar, az légkeverhet is.

Ha a tészta kiolvadt, akkor lehántjuk róla a csomagolást. Fogunk egy marék lisztet, és meghintjük a pultot/gyúródeszkát/kisasztalt. Megkeressük a sodrófát. Kíváló konfliktuskezelő eszköz, suhogtassuk fenyegető tekintettel, apa egyből ráveti magát a porszívóra, míg mi sütünk.

Szóval, sodrófát is meglisztezzük, csak a miheztartás végett. Fogjuk a levelest, és kinyújtjuk. Én nagyjából három és öt milliméter közé nyújtottam. Lehet véknyabbra, akkor több rudacska lesz belőle, bár kissé laposabb kivitelben. Aki alulfelszerelt háztartás, vagy széttörte a sodrófáját a férje fején, az eltekinthet nyújtástól. Neki maximális magas rúdjai lesznek. Ki, hogy szereti.

2. Ezt követően keresünk egy alkalmas vágóeszközt. Lehet pizzaszeletelő, derelyevágó, éles kés. Kinek mi a szimpatikus. Ujjnyi csíkokat vagdosunk a tésztába. Hosszában. Aztán keresztben is. Ott nem ujjnyit, hanem amekkora rudakat óhajtunk felszolgálni.

Ha a veszélyes vagdosással végeztünk, akkor keresünk egy tálkát, meg egy kenőecsetet a tojásunknak.

A tojást beleütjük a tálba, és egy villával enyhén felverjük-elkeverjük. Lekenjük vele a tésztát. Ha valakinek nincsen kenőecsetje, az kanál hátával, vagy kisvillával is próbálkozhat. Vagy saját ujjaival. Mondjuk ez utóbbit inkább ne valljuk be a vendégeknek.

Ha mindent megkentünk, akkor előkotorjuk a legnagyobbik tepsinket. Ha kisebb van, akkor majd két részletben sütünk. A tepsibe vágjunk bele egy szimpatikus méretű sütőpapírt, ha nem akkor vajazzunk-lisztezzünk.

Na. Már. Most. Előbb gondosan átemeljük a rudacskákat a tepsibe, és UTÁNA hintjük meg a szívünknek kedves rávalóval.

Ha sajtot reszelünk, akkor ezt ne a nagylukú oldalon tegyük. Megreszeljük az aprólyukún, aztán rápotyogtatjuk a rudacskákra. Gondosan. Aki akar, azt most jöjjön a köménymagjával, meg a nagyszemű tengeri sójával.

3. Betoljuk a tepsit a forró tepsibe, és 12-15 perc alatt megsütjük. Figyeljünk oda rá. Ha kezdenek pirosak lenni a rudacskák, akkor lassan jók vagyunk, úgyhogy inkább ne vonuljunk el Barátok Köztöt nézni.

Ennyi a tudomány. El lehet vele büszkélkedni, hogy mi friss, langyos sajtossal tudjuk a vendégeinket várni. Bezony.

Születésnapi sikerre való tekintettel most már várhatom a karácsonyi vendégeimet is némi langyos, leveles sajtossal.

Grízes tészta, avagy óda a konyhásnénikhez

Ha jól emlékszem grízes tésztát (meg nudlit) leginkább az iskolai menzán ettem. Egyike azon ételeknek, amelyet "menzás" változatban készítenek a legjobban. Végigettem pályafutásom során pár menzát. Emiatt komoly meggyőződésem, hogy grízes tésztát csak konyhás nénik tudnak igen magas színvonalon művelni. 

Én ugyan konyhás néni nem vagyok, de úgy gondolom, hogy elég jó színvonalon művelem a grízes tésztát. Pedig az első a kukában landolt. (Ez nálam lassan már hagyomány.) És nem, nem azért mert szénné égettem a darát. Hanem mert rosszul cantiztam ki a hozzá való víz mennyiségét. Bezony. Többet adtam hozzá, mint amennyit kellett, és nem lett újból szóródós a dara, hanem tömbszerűen egybemaradt a serpenyőben, mint egy tekintélyes méretű gríz-palacsinta. Aú.

Konklúzió: picit nehezebb, mint elsőre gondolná az ember, de megéri elkészíteni. Visszavisz a gyerekkorba. Nagymamához. Netántán a konyhás nénikhez. Ha valaki esetleg arra vágyna.

Aki érez magában késztetést, az gyúrhat mellé házilag metéltet. Vagy főzhet mellé házi baracklekvárt. (Ez utóbbi igazán opcionális, egyben évszakfüggő tevékenység.) Lusták és ultrabénák forduljanak családjuk idősebb hölgytagjaihoz, kevésbé szerencsések pedig a lakótelepi szupermarket kínálatára lesznek kénytelenek hagyatkozni.

Akárhogy is, repetázni biztos fogunk belőle. Fogyókúránkat ugyanis már a fahéjas porcukor programpontnál sutba dobjuk.

Ímhol:

Grízes tészta

Hozzávalók:

12,5 dkg búzadara, azaz gríz. És nem zsemlemorzsa. Kettő nem keverendő össze, bár mindkettő pici bigyó, meg van valami köze a búzához, de nem egy és ugyanaz, és nem helyettesíthető, pláne nem felcserélhető.

1,5 evőkanál olaj (vagy kettő, de akkor nem csurig) - Lehetőleg sima napraforgó. Olíva eszünkbe se jusson, túl intenzív az íze. Nem biztos, hogy haverok lennének a baracklekvárral. Neadjisten, a fahéjas porcukorral.

kb. 1 deci víz, vagy picit kevesebb. Mondjuk 75 ml. Ha valaki nagyon pontosan szeretne méricskélni, és ehhez még a megfelelő eszközzel is rendelkezik.

25 dkg csusza, fodros nagykocka, vagy szélesmetélt. Rövidmetélt. Boglyasmetélt. Metélt metélt. Ki mit szeret. Mit tud gyúrni. Mi hever elfeledve a kamrapolcon. Mi fellelhető a sarki kispiszkosban.

a tészta főzővizéhez:

1/4 teáskanál só

1 evőkanál olaj

a fogyókúra elfelejtéséhez:

1-2 evőkanál porcukor (átszitálva)

1 kávéskanál őrölt fahéj

(házi) sárgabaracklekvár - vállalhatatlan mennyiségben. Akinek baracklekvárja nincs, az se keseredjen el, jó lesz az bármilyen más lekvárral.

1. Grízes tésztában az a jó, hogy konkrétan semmiféle előkészületet nem igényel. Nem kell hámozni, pucolni, aprítani, ledarálni, vagy halált megvető bátorsággal hadonászni a nagyobbik konyhakéssel. Az egyetlen előkészület, amit meg szoktam tenni, az az, hogy kimérem a 12,5 dkg darát. És előkotrom a szebbik serpenyőmet.

A serpenyő, az kényes kérdés. Okos gasztroújságban olvastam, hogy a karamellizálást világos belsejű serpenyőben kell végezni, hogy lássuk, hogy milyen színű a karamell, nehogy odaégessük. Szerintem a búzadarát is igen könnyű szénné égetni, úgyhogy aki irgalmatlanul-giga-brutál-ultra-jól felszerelt háztartás, és vannak serpenyői, amelyek belseje a szivárvány minden színében pompázik, az kotorjon egy világos belsejű serpenyőt.

Többieknek jó lesz egy 26-28 centi átmérőjű is.

Plusz feladat: olyan fakanál előkotrása, amivel nem a csülkös bablevesünket és a fokhagymás rántásunkat szoktuk kevergetni. Szagmintát veszünk róluk, és legkevésbé intenzív illatú fakanalunkkal állunk neki a főzés érdemi részének.

2. Belelocsoljuk az olajat a serpenyőbe, és kissé megforrósítjuk. Ha az olaj már elég meleg, akkor ráöntjük a búzadarát, és kevergetve aranysárgára pirítjuk. Mivel igen könnyű feketére pirítani, ezért a kevergetés kényes műveletét közepes fokozaton hajtsuk végre. Ne essünk kétségbe, és tekerjük maximumra egyből a volumét, hogy "jajjjjj, nem akar színe lenni". Lesz. Csak kicsit később. De akkor igen hirtelen. Úgyhogy aki türelmetlen volt, és maximum fokozaton dolgozott, annak hirtelen sötétbarna-fekete színátmenetes darája lesz. Lehet is vele ballagni a kuka felé.

3. Ha megfelelő árnyalatúra pirítottuk a grízt, akkor halált megvető bátorsággal belelocsoljuk a forró serpenyőbe mind az egy deci vizet. Lesz egy kis sistergés, meg kicsit összeáll, de lelkes keveréssel addig dolgozunk, amíg újra szóródós nem lesz. Én sose bízok semmit a véletlenre, ezért meg szoktam kóstolni, hogy nem ropog-e. Ha igen, akkor adok hozzá egy egész kevés vizet. Az egész kevés konkrétan 1-2 evőkanál. Újabb keverés, kóstolás, aztán örülés, mert kész is vagyunk a grízes tészta egyik felével.

4. Aki gondolja, az dara-kevergetés előtt is odateheti a vizet forrni, de idegesebb szakácsok gríz programpont abszolválása után álljanak oda vizet forralni.

Én szélesmetéltből szeretem, amit középen gondosan kettétörök. Csak úgy, a miheztartás végett. Ha a vizet felforraltuk, akkor szokás szerint sózunk (enyhén) és olajozunk, majd belezúdítjuk a tésztát. Nagyjából negyed óra alatt puhára főzzük. Természetesen kóstolunk, hogy megfelel-e a kényes ízlésünknek. Ez nem olasz tészta, tehát nem al dente. Puha. De nem német háziasszonyosan szétesős. Ne gyalázzuk meg a grízes tésztát ilyesmikkel.

Ha megfőtt leszűrjűk, és kétségbeesetten rámeredünk. A hivatalos álláspont szerint ugyanis a kész grízt össze kell rázni a tésztával. Aki akarja, az rázza. Én erre nemes egyszerűséggel teszek, és klassz disznóólat gyártva a konyhapulton, a nagyobbik jénaimban alaposan összekeverem. Azért annyit megteszek magamnak - komolyabb anyagveszteséget elkerülendő -, hogy több részletben adagolom hozzá a darát a már kifőtt tésztához.

5. Utolsó lépésként keverünk egy kellemes mixet a porcukorból és a fahéjból, de ha valaki nem lelkesedik a fahéjért, az maradjon tisztán a cukornál. Akár vállalhatatlan mennyiségben.

Négy normál adagnak mondanám, főleg ha előtte gulyáslevessel alapoztuk meg a hangulatunkat. De azt hiszem, menzán szocializálódott férfiemberek esetén ezen mennyiség erősen csökkentett adagszámot fog eredményezni.

Lekvárt mindenki finnyájára bízom, én egy-két evőkanállal javasolok adagonként, de láttam már olyat, aki kapásból az üvegből folyatta rá a tésztára a lekvárt. Hadd fuldokoljon vígan benne. Mert amit mindig is szoktam volt mondani: gustibus est non disputandum. Baracklekvár esetén meg pláne.

Fűszeres lencseleves, avagy amikor a szakácsné berág

A fűszeres lencseleves az én fantáziám szüleménye, és leginkább a kényszer szülte. Előzmény: berágtam az itthon fellelhető szakácskönyvekre. Előzmény előzménye: kaptam feladatot az embertől, jelesül, hogy főzzek lencselevest. Én meg adtam magamnak plusz feladatot: materiális válság következtében lehetőleg úgy, hogy ne nagyon kelljen bevásárolni hozzá.

Nos. Ebből az elhatározásból az alábbi problémák adódtak: nem volt itthon semmiféle füstölt húsféle, se csülök, se pulykacomb, és semmiféle füstöléssel valaha találkozott egykori élőállat, vagy annak bármely alkatrésze. A lencsém is közönséges, ún. zöld lencse volt. Nem vörös. Vagy más színű. Mondhatni mezei. Nekiálltam a kis recepteknek: nagyjából mindegyik ugyanúgy kezdődött, leginkább a füstölt csülök/comb, sonka/egyéb hideg vízben való megfőzésével. Ami meg nem így indult, ott egyből vörös lencsét vártak az ember lányától. Meg kolbászt, meg tejszínt, meg sárgarépát, virslit, halott német katonát, finomra reszelt parmezánsajtot, kutyafülét. Oldalast. Ó jaj, miért kell mindent agyonig meg túlbonyolítani, és egyszerű levesfőzéshez egy egész hétvégi nagybevásárlást csapni?

Én egyszerűen szeretem, ezért sarokba dobáltam szeretett könyveim, és szemlét tartottam a kamra meg a hűtő tartalma felett, hogy hogy is állunk. Hát elég cudarul álltunk. Fokhagymát, hagymát, és tejfölt mindig tartok otthon, ezért ezeket gondoltam használni. Ez még nem lesz nagy durranás, gondoltam, kell neki valami extra löket. Aztán megszemléztem a fűszereimet, és megbeszéltem magammal, hogy a lencsének a curry éppen jó lesz. Nem tiltakozott ellene senki. A lencse se. Sőt, imádják egymást. Tényleg.

Az eredményre végtelenül büszke voltam, mert erőfeszítés, extra hozzávalók, nagybevásárlás és füstölés nélkül sikerült laktatós, gyomormelegítő és agyat ellustító levest alkotnom. Pont jó ebben a szomorú időben, így február első napján. De igazából az év minden napján jó lesz. Leginkább valószínűleg újév napján. (Akkor különösen, a karácsonyi horror-kiköltekezésekre is tekintettel.)

Hát akkor elbüszkélkedem vele:

Fűszeres lencseleves

Hozzávalók:

15 dkg lencse - vagy amennyit éppen találunk otthon. Zöld, közönséges. Fellengzősek nekieshetnek vörösből is, ha úgy kívánja a finnyájuk.

1 kisebb, közepes vöröshagyma - aprítani kell, sírósok mérjék fel a mérethez könnyzacskóik kapacitását is

2 nagyobb gerezd fokhagyma

2 db babérlevél - leginkább szárított

1 kávéskanál currypor - ha picit erőteljesebben szeretjük, akkor mehet bele több

1/4 kávéskanál csípős paprika - tudjuk, a pörköltbe használt pirospaprikának nem az édesnemes/csemege, hanem a csípős változata. Aki nem szeret pirospaprikázni, ellenben sznob, az használjon Cayenne borsot. Már itt a vidéki teszkóban is előfordul ilyesmi, úgyhogy a lelkes konyhatündérkék előtt nem lehet akadály csípősre varázsolni a levest.

1/4 kávéskanál őrölt kömény - sznobok, haladók, jól ellátottak próbálkozhatnak őrölt római köménnyel is

1 teáskanál só

frissen őrölt bors

1 kis doboz tejföl  - 175 gr-os, de lehet próbálkozni tejszínnel (nagyjából 1,5 deci), vagy egészen perverzeknek natúr joghurttal (egy 150 gr-os doboz). Bár ez utóbbit még nem próbáltam sűríteni, de egy kis keményítő minden problémát meg tud oldani. Külföldi konyhatündérkéknek jó lesz a mindenféle cream is: single, double, sour, vagy az ottani perverzió, a creme fraiche. Ezekből is kb. két deci, ha súlyra adják 150 és 200 gramm között valahol.

2 csapott evőkanál liszt - egészségtudatosaknak teljes kiőrlésű liszt

2 ek. olaj - leginkább sima napraforgó, ami éppen a kezünk ügyébe kerül

Elkészítés:

1. Nekifeszülünk a dolognak. Válogatni fogunk. Ezt a szívességet tegyük meg magunknak, lentebb majd illusztrálom miért is. A boltiban még nem, ellenben zöldségesnél vásárolt lencse között nem egyszer találtam kicsi kavicsot, egyéb ezt-azt. (Most nem idézem fel rakott kel bejegyzésnél már részletezett rizs esetét a csavarral. Lencsében csavart speciel még nem találtam, de ami késik, nem múlik.) Válogassunk ki a lencsék közül minden, nem lencsének kinéző dolgot, meg a zöldtől sötétebb árnyalatú (sötétbarna, sötétszürke, sötétzöld, fekete) lencseszemeket is. Jó.

az oda nem való dolgok

Ha ezzel megvagyunk, akkor áztatunk. Fogunk egy közepes méretű tálat, jénait, fazekat, mindegymit, csak mélysége legyen. Teleengedjük hideg vízzel, és belepotyogtatjuk a kiválogatott lencséket. Klassz. Ha ezzel megvagyunk, akkor magára hagyjuk a tálat, és 2-3 órán át áztatjuk a lencsét. Már most mondom: a lencse nem bab, nem kell neki egész éjszaka ázni. A szakácskönyveim 2-4 óra közötti áztatást írnak általában, és saját tapasztalataim szerint is elegendő ennyi.

Ha a lencse kiúszta magát a tálban, akkor szűrőbe öntjük, és hideg folyó víz alatt többször leöblítjük. Megerősítésként: az áztatást és öblítést hideg vízben végezzük. Okos szakácskönyv is mindig hideg vizet ír eme tevékenységre, én meg igazat adok neki. Öblögetést én a tésztaszűrőmben szoktam megoldani, mert utána jól ott lehet hagyni az egészet, hogy kellemesen elcsöpögjön magának.

2. Ha a lencse szalonképes, akkor nekiállunk az érdemi résznek. Kellemes sírással indítunk, mert elsőként felaprítjuk a hagymát, minél apróbbra. A szabály az, hogy nincs szabály, aki akarja, bevetheti az aprítógépet, aki meg nem szereti a hagymadarabokat a levesében, az szívassa meg magát a reszelővel, annak is az aprólyukú oldalával. Ha elintéztük valamilyen formában a hagymát, akkor megforrósítjuk egy közepes méretű fazékban mind a két evőkanál olajat. Ha elég forró az olaj, akkor rádobjuk a hagymát, és hőfoktól, illetve saját képességeinktől függően pároljuk, pirítjuk, vagy szénné égetjük őket. Törekedjünk előbbiekre, és igyekezzünk minél kevesebb anyagveszteséggel puhára párolni a hagymánkat.

Pár perces hagyma-kevergetés után a fazékba öntjük a leöblögetett és lecsöpögtetett lencsét, és alaposan átforgatjuk a hagymás olajon. Ha ezzel is megvagyunk, akkor nagyjából egy liter hideg vízzel felöntjük a lencsét.

3. Következhet a fűszerezés. A fokhagymákat nagyobb darabra vágjuk, és vígan utánahajítjuk a kettő darab babérlevélnek. Fokhagyma is szabadon választott program: lehet reszelni, aprítani, préselni, nagyobb darabokra vágni, vagy brutál módon konyhapulton tenyérrel/nagykés lapjával kilapítani. Ezt mindenkinek a finnyájára, vagy éppen a tesztoszteron szintjére bízom. Beleadagoljuk a levesbe a curryt, az őrölt köményt, és a csípős pirospaprikát is, megsózzuk, és a végén borsozzuk.

Ha ezzel megvagyunk, akkor maximumra tekerjük a tűzhelyet, és felforraljuk az egészet. Ha felforrt, akkor azonmód takarékra is tesszük a tűzhelyünket, és fedő alatt 35-40 perc alatt puhára főzzük a lencsét. Időnként vessünk egy-egy pillantást a fazékba, mert az elfövő levet pótolni kell. Azt, hogy a lencse készen van-e, természetesen csak empírikus úton tudjuk megállapítani, ezért mindenféleképpen kóstoljuk meg. Anne Burrell mondta (igaz, ő babnál), hogy meg kell kóstolni öt szemet, és ha az mind puha, akkor jó eséllyel puha minden szem lencse (bab) a fazékban. Ha még ropog, akkor főzögessük tovább a fedő alatt, és kellemes kiegészítő elfoglaltságként időnként pótolgassuk a vizet is.

4. Amíg a lencse megfő a levesben, addig elfoglaljuk magunkat a habarás egy részével. Fogunk egy kancsót, vagy mérőpoharat, és beleborítjuk az egy doboz tejfölt, vagy a szívünknek kedves tejterméket. Hozzáadjuk a két evőkanál lisztet, és az egészet jó alaposan eldolgozzuk. Ne maradjanak liszt-golyók, göbök, csomók a tejfölben.

Ha megpuhult a lencse, akkor kezünk ügyébe készítjük a fazekat, meg egy merőkanalat, és nekiállunk hőkiegyenlíteni. Két-három merőkanál levest (lehetőleg lencseszemek nélkül) hozzáadunk a tejfölhöz, és segédeszköz (leginkább habverő, de alulfelszerelteknek kanál) segítségével alaposan elkeverjük.

A kancsó tartalmát ezt követően visszaöntjük a fazékba. Néhány óvatos keverés itt is jár a kanállal, vagy habverővel. Fazekat visszaköltöztetjük a platnyira, és maximum fokozaton pár percig forraljuk a levest, amíg kicsit besűrűsödik a leve. Kész is vagyunk, már csak a kóstolás, és némi utánízesítés következik.

Aki gondolja, az le is turmixolhatja a leveskéjét krém-levesnek. Ezzel el lehet tüntetni trehány habarás nyomait, és lehet lelkendezni, hogy mi aztán tudunk lencsekrémlevest, fél kézzel odakenve.

A leves bő négy adag, vagy hat kisebb-normál adag lesz. Én nem szoktam turmixolni, csak feltálalni így, a maga rusztikus valójában. Ha valaki krém-levesnek szeretné, akkor lencsefőzés közben két kisebb szem krumplival adhat további tartást a levesének. Lehet fűszerezni másképpen is, szerintem a lencse nem fog tiltakozni ellene. Csak egyet tegyünk meg a kedvéért, és a mi kedvünkért: ne gyalázzuk meg mindenféle füstölt ízű leveskockákkal. Akkor már inkább főzzünk bele egy adag malacot. Vagy reszeljünk a tetejére két-három csipet parmezánt.